A maffia már az élelmiszeriparba is beszivárgott
A maffia olyan mértékben beszivárgott az olasz mezőgazdaságba és az élelmiszeriparba, hogy az onnan származó tavalyi bevétele egyes becslések szerint meghaladta a 16 milliárd eurót. Hamisítják az extra szűz olíva olajat, a bivalytejből készült mozzarellát vagy éppen átveszik az irányítást a paradicsomtermelésben.
Az olasz mezőgazdasági szövetség két társszervezettel végzett felmérése szerint a szervezett bűnözés előnyt kovácsol az elhúzódó gazdasági válságból, mégpedig úgy, hogy ellenőrzést szerez farmok és vállalatok felett. Az ország 102 tartományából csak négy maradt mentes a maffia befolyásától.
Hamisítják az olyan nagyértékű termékeket, mint az extra szűz olíva olaj, vagy a bivalytejből készült mozzarella, illetve egész csordákat hajtanak el, illetve egyszerűen ellopják a földek termését. Ezzel komolyan ártanak az olasz élelmiszerekről világszerte alkotott képnek, veszélyeztetik a fogyasztók egészségét valamint a környezetet egyaránt” – idézte a hírügynökség Roberto Moncalvót, a mezőgazdasági szövetség, a Coldretti elnökét, aki szerint a maffia szorításában fulladozik az üzleti és a gazdasági szféra, és sok tisztességes vállalatot veszélyeztet a bűnözők tevékenysége.
Szicília Ragusa régiójában már az egész paradicsomtermesztés a kezükben van, márpedig a szicíliai paradicsom az olasz konyha prémium kelléke. A Coldretti szerint széles körben terjedt el az is, hogy az agrár nagy- és kiskereskedelem felett is megszerzik az ellenőrzést és az extraprofit érdekében felhajtják a fogyasztói árakat.
A Világbank úgy becsüli, hogy a mezőgazdaság adja az olasz GDP 2,2 százalékát, ugyanakkor a teljes foglalkoztatotti állomány 4 százalékának ad munkát. Nem kis összegről van szó, hiszen az IMF 2015-re vonatkozó októberi előrejelzése szerint a tavalyi olasz GDP 1819 milliárd dollár körül lehet, ezzel az olasz gazdaság a nyolcadik helyen áll a világ országai sorában, megelőzve Brazíliát, Kanadát, Dél-Koreát, Ausztráliát, valamint a 13. helyen álló Oroszországot. (agrarszektor.hu, blog.syngenta.hu)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: stagnált az ipari termelés márciusban
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos…
Tovább olvasom >Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >