A Lidl Magyarország a hazai borászatok sikeréért is dolgozik
A Lidl Magyarország 2024-ben mintegy 17,5 milliárd forinttal, az elmúlt tíz évet alapul véve pedig már több mint 90 milliárd forinttal járult hozzá a magyar borágazat bel- és külpiaci sikereihez. Mindez jól mutatja a vállalat elköteleződését a magyar termelők támogatása és a hazai borok piaci pozíciójának erősítése mellett, miközben dinamikusan reagál a fogyasztói trendekre is.
A Lidl elkötelezetten támogatja a hazai borászatokat azzal, hogy a belföldi és a nemzetközi piacokon egyaránt fejleszti az értékesítési lehetőségeket. A vállalat célja ugyanis, hogy a hazai borászatokat ne csupán a hazai piacon, hanem nemzetközi szinten is sikerekhez segítse, aminek érdekében a diszkontlánc még 2013-ban elindította a „Lidl a magyar beszállítókért!” programot, majd egy évvel később a „Lidl Wine Expo Hungary” rendezvénysorozatot. Ezek eredményeként elmondható, hogy a hazai borászatok a piacvezető áruházlánc segítségével az elmúlt évtized során közel 235 millió palack magyar bort értékesítettek itthon és külföldön egyaránt, melynek közel a fele külföldön talált gazdára, támogatva ezzel a hazai borkultúra nemzetközi elismertségének növekedését.
Együttműködés a hazai borászatokkal
„Az a célunk, hogy a vásárlók az összes hazai borrégió borait megtalálják az áruházak polcain. Szoros együttműködésben állunk neves borászatokkal, valamint kisebb családi és kézműves pincészetekkel, és aktívan támogatjuk őket az értékesítésen felül a fejlődésben és a termékfejlesztésben is. 2024-ben közel 29 millió palack magyar bor értékesítéséhez járultunk hozzá a hazai és a külföldi piacokon. Így a méltán híres magyar nedűket nemcsak itthon, hanem további 14 európai ország Lidl áruházak polcairól emelhetik le a vásárlók, ami további fejlődést jelent a borászatok számra”
– mondta Tőzsér Judit, a vállalat kommunikációs vezetője.
Stabil kereslet, változó trendek
Az áruházlánc borból és pezsgőkből származó forgalma az elmúlt másfél év során stabil növekedést mutatott, köszönhetően a termékpaletta bővítésének és a fogyasztói trendekhez való gyors alkalmazkodásnak. A vásárlók körében ugyanis egyértelműen nőtt az érdeklődés a könnyed, illatos borok, valamint a pezsgők, gyöngyözőborok és boralapú koktélok iránt. A vörösborok iránti kereslet nemzetközi szinten csökkent, de továbbra is stabil közönsége van az olyan karakteres bornak, mint az Egri Bikavér.
A Lidl áruházakban egyedülálló, ugyanakkor kiváló ár-érték arányú borokkal találkozhatnak a vásárlók. Az áruházlánc meghatározott szakmai szempontok alapján állítja össze bor- és pezsgőkínálatát, miközben követi a piaci igényeket. Az elmúlt időszakban külön figyelmet fordított a pezsgők és gyöngyöző borok szortimentjének bővítésére, így már a Chardonnay és Furmint alapú gyöngyöző és habzóborok mellett olyan nemzetközi italkülönlegességek is elérhetőek a Lidl-áruházakban, mint a Prosecco és a Cava, kielégítve ezáltal is a különböző ízlésvilággal rendelkező vásárlók igényeit. A boralapú italok és gyümölcsborok térnyerésére reagálva ezek a termékkategóriák ma már az állandó kínálat részét képezik. Az akciós kínálatban azonban olyan tételek is megtalálhatóak a polcokon, mint a különleges minőségű gyümölcsborok, melyeknél a bor visszaédesítése gyümölccsel történik.
A diszkontlánc kiváló minőségű borai több nívós elismerésben is részesültek az elmúlt évek során. Legutóbb a Lidl saját márkás borát, a Feind Irsai Gyöngyözőbort jutalmazták aranyéremmel az Országos Borversenyen, míg a Villányi Syrah a 2024-es Berliner Wein Trophy nemzetközi borversenyen érdemelte ki az aranyérmet. Az áruházlánc saját házasítású bora, a tokaji Dereszla Pincészet hordós érlelésű furmintja és a Dereszla Brut pezsgő kapott aranyérmet tavaly a nemzetközi VinAgora versenyen.
A Lidl továbbra is stratégiai fontosságúnak tartja a magyar bor szerepét, és elkötelezett aziránt, hogy a minőségi termékeket elérhetővé tegye minden borrajongó számára – határon innen és túl.
Kapcsolódó cikkeink
Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad…
Tovább olvasom >Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >