A Lidl Magyarország 4. alkalommal nyerte el a Top Employer díjat
A Lidl Magyarország sorozatban negyedik alkalommal nyerte el a Top Employer minősítést, melynek értelmében ismét a legjobb munkáltatók egyike hazánkban. Emellett nemzetközi szinten is tarolt a diszkontlánc, ugyanis a tavalyi év után idén is mind a 31 országban, ahol áruházat működtet, elnyerte a Top Employer 2025 minősítést.

Negyedszerre nyertek
A Lidl Magyarország idén ismét elnyerte a Top Employer díjat, sorozatban a negyedik alkalommal. Ugyanakkor nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is sikereket ért el a cég, ugyanis a tavalyi év után idén is mind a 31 országban, ahol áruházaival jelen van, elnyerte a Top Employer 2025 díjat. Emellett nyolcadszor szerezte meg a Top Employers Europe címet, és idén első alkalommal a nagyvállalatoknak járó „X-Large Enterprise Seal” díját is megkapta.
„A díj megerősítése és bizonyítéka annak, hogy az embereket helyezzük a középpontba. Büszkék vagyunk fejlődésünkre és arra, hogy a versenyképes bérek, valamint a széleskörű juttatási csomag mellett olyan munkakörnyezetet kínálunk munkavállalóink számára, amelyben mindenki a legjobbat tudja kihozni magából”
– mondta el Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
A Top Employer minősítéssel rendelkező vállalatok elkötelezettek amellett, hogy munkavállalóikat üzleti tevékenységük középpontjába helyezzék, és kiemelkedő munkakörülményeket biztosítsanak számukra. A Top Employers Institute a vállalatokat egy kérdőív alkalmazásával, az általuk megadott információk alapján értékeli. Ez 6 átfogó HR területet érint, köztük például a HR stratégiát, a munkakörülményeket, a toborzást, az oktatást és a jólétet, valamint a sokszínűség és befogadás megvalósításának gyakorlatát.
Mit jelent Top Employernek lenni
David Plink, a Top Employers Institute vezérigazgatója szerint: „Hogyan lehet állandóságot képviselni egy folyamatosan változó világban? A folyamatos változás közepette – technológiai fejlődés, gazdasági változások és az átalakuló társadalmi környezet – inspiráló azt látni, hogy az emberek és a szervezeteket felnőnek a kihívásokhoz. Az idei Top Employer minősítés során ezért kiemelten értékeltük azokat a munkáltatókat, amelyek folyamatosan új célokat és követelményeket támasztanak maguk elé, a legjobb HR technikákat és eszközöket alkalmazzák. Ezek a kiemelkedő munkáltatók aktívan tesznek munkavállalóik fejlődéséért és jóllétéért, amivel formálják, elősegítik a munka világának fejlődését is. Büszkén mutatjuk be ezeket az emberközpontú munkáltatókat, a Top Employer 2025 elismerés nyerteseit.”
A Top Employer díjról
A Top Employers Institute a munkáltatói gyakorlatokat tanúsító vezető globális intézmény. Világszerte elismert tanúsításának és adatközpontú értékelésének célja, hogy támogassa és ösztönözze azokat a szervezeteket, amelyek előremutató és az üzleti működést támogató HR gyakorlatot valósítanak meg, amelyekkel megnyerhetik és megtarthatják a tehetségeket.
Megjegyzés: Ázsiában a tanúsítás nem elérhető, így Ázsia nem vett részt a programban.
Kapcsolódó cikkeink
Leépítésekbe kezdtek a brit élelmiszer-kereskedők a növekvő költségek miatt
Átrendeződőben van az Egyesült Királyság élelmiszer-kereskedelmi ágazata: a szupermarketek munkahelyeket…
Tovább olvasom >Tíz új üzletet nyit a Lidl Bulgária, amely már az ország legnagyobb kereskedője
Lidl Bulgária 2025-ben legalább tíz új üzlet megnyitásával tervezi tovább…
Tovább olvasom >Eltávolítja a brit Lidl saját márkás termékeinek csomagolásáról a gyerekeket célzó elemeket
A brit Lidl 2025 közepéig eltávolítja saját márkás, „kevésbé egészséges”…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra napirenden az árstop: Mit jelenthet ez a vásárlóknak és a boltoknak?
A nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton hétfői bejelentése komoly visszhangot váltott…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4…
Tovább olvasom >Gondok vannak a Mere háza táján
A kiskereskedelmi láncokat felügyelő orosz hatóság, a Roszkomnadzor átfogó vizsgálatot…
Tovább olvasom >