A Lidl 81 milliárd forintnyi magyar áru exportjában működött közre
A Lidl közreműködésével a hazai vállalatok és kkv-k tavaly rekordösszegben, összesen 81 milliárd forint értékben exportáltak magyar termékeket, ez 26,5 százalékkal több az előző évinél – közölte az élelmiszerlánc.

A Lidl segítségével több mint 80 milliárd forint értékű magyar terméket exportáltak a hazai vállalatok
A közlemény szerint a legkeresettebb magyar termékek a tejtermékek, a kekszek és rágcsálnivalók, olajok és margarinok, fagyasztott termékek, állateledelek, a különféle kenyerek, zöldségek és gyümölcsök, a friss húsok, valamint a borok voltak.
A legnagyobb felvevőpiacnak az értéket tekintve Románia, míg a legváltozatosabb kínálat Szlovákiában volt megtalálható; kiemelkedő volt továbbá a Németországba, Csehországba, Horvátországba, Lengyelországba és az Egyesült Királyságba irányuló export is – olvasható a közleményben.
A Lidl Magyarország 469 magyar beszállítóval dolgozik, több mint harmaduk termékei nemcsak itthon, hanem a külföldi áruházakban is megjelenik.
A „Lidl a magyar beszállítókért” program immár 9 éve nyitva áll az érdeklődők előtt, tavaly ennek keretében rendezvénysorozatot is szerveztek a magyar beszállítók számára – idézték fel.
Tőzsér Judit a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője a közlemény szerint elmondta: 2021-ben 170 beszállítójuk 726 terméke jutott el a külpiacokra és 28 országban találkozhattak a vásárlók a magyar termékekkel.
A hazai áruk exportja azért is fontos, mert hozzásegíti a hazai vállalkozásokat, hogy stabilabban működjenek, lehetőséget teremt újabb fejlesztésekre, beruházásokra és munkahelybővítésekre – húzta alá.
A nyilvános cégadatok alapján a Lidl Magyarország Bt. a 2021. február 28-án zárult üzleti évében több mint 668 milliárd forint nettó árbevételt ért el, amiből 1,6 milliárd forint származott exportból. A megelőző üzleti évben árbevétele 552 milliárd forint volt, exportja megközelítette az 1,3 milliárd forintot. A legnagyobb európai diszkont élelmiszerkereskedelmi vállalat magyarországi érdekeltsége az üzleti évben 28,4 milliárd forint adózás utáni eredményt könyvelt el, a megelőző év ezzel csaknem megegyező 28,6 milliárdos profitjánál.
A Lidl Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma pedig már 191 áruházzal és négy logisztikai központtal van jelen az országban, több mint 8500 munkavállalót foglalkoztat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csendes offenzívában a sajátmárkák az európai élelmiszerboltok polcain
A sajátmárkák lassan, de biztosan lépnek ki a másodhegedűs szerepből:…
Tovább olvasom >Eladná olaszországi vállalatát a Carrefour
A francia Carrefour kiskereskedelmi óriás fontolgatja olaszországi üzletágának eladását, és…
Tovább olvasom >Export vezérelte növekedés az élelmiszeriparban – Az Univer és a MIRELITE MIRSA 2024-es üzleti eredményei
2024-ben két meghatározó magyar élelmiszeripari szereplő, az Univer Product Zrt.…
Tovább olvasom >További cikkeink
A „zsugorodó termékek” nyomában – Magyarország élen jár a shrinkflation szabályozásban
A DLA Piper legfrissebb jelentése, az International Shrinkflation Guide, átfogó…
Tovább olvasom >A kollégák elkötelezett munkájának köszönhetően a Tesco 73 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát
A Tesco a napokban publikálta kilencedik élelmiszerhulladék-jelentését, amelyben a hulladék…
Tovább olvasom >Futással, adományokkal a közösségért: a Bátor Tábort támogatja az ALDI
Az ALDI Magyarország megfizethető, minőségi termékei széles választékával járul hozzá…
Tovább olvasom >