A lengyel Szolidaritás korlátozná az üzletek vasárnapi nyitvatartását
A Szolidaritás törvényjavaslatot nyújt be az üzletek vasárnapi nyitvatartásának korlátozására, miután összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat – jelentette be szerdán Piotr Duda, a legnagyobb lengyelországi szakszervezet elnöke.
A tervezetet pénteken adják át a lengyel házelnöknek – mondta Duda a Szolidaritás független szakszervezet megalapításához vezető gdanski megállapodások szerdai, 36. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
A szakszervezet három hónap alatt 350 ezer aláírást gyűjtött össze a törvényjavaslat támogatására, és a törvény jóváhagyásáig folytatják a gyűjtést. A lengyel jog szerint a parlamenti előterjesztéshez a polgári törvénykezdeményezések esetében legalább 100 ezer aláírás szükséges.
A tervezet alapján a vasárnapi nyitvatartás tilalma nem vonatkozna a benzinkutakra, a virágboltokra, a kis pékségekre és a kis élelmiszerboltokra, ahol maga a tulajdonos dolgozik.
Az év 7 vasárnapján – többek között karácsony és húsvét előtt, valamint a kiárusítási szezonban – a boltok továbbra is nyitva lehetnének. A jelenleg érvényes, 2007-ben elfogadott törvény értelmében Lengyelországban 12 ünnepnapon tartanak zárva a boltok.
A javaslatot egy májusi felmérés szerint a lengyel társadalom 43 százaléka ellenzi, 41 százalék támogatja, a fennmaradóknak nincs véleményük róla. A kormányzó Jog és Igazságosság politikusai többször igenlően nyilatkoztak a kezdeményezésről, amelyet a katolikus egyház is támogat. (Lucie Szymanowska, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
300 új üzlet nyitását tervezi a Jerónimo Martins 2025-ben
A portugál Jerónimo Martins kiskereskedelmi csoport 1,1 milliárd eurós beruházást tervez…
Tovább olvasom >Közép-Európa a non-food diszkontok célkeresztjében
Közép- és Délkelet-Európában terjeszkedik az Action, a Woolworth és a…
Tovább olvasom >Automatizálja logisztikai raktárát a Rossmann Lengyelországban
Jelentős fejlesztésbe kezdett a Rossmann lengyelországi logisztikai központjában: a Pyskowice…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új kampánnyal népszerűsíti a regionális termékeket az Edeka
Új reklámkampányt indított az Edeka Németországban, amelynek középpontjában a kereskedő…
Tovább olvasom >K&H: megjelentek a tiktokos csalók
Az adathalászok nem kérnek személyit az áldozataiktól – bárkit célba…
Tovább olvasom >Több százmilliót vesztettek az eltűnt csomagok miatt az európai webáruházaknak
Az európai online kereskedők több mint félmilliárd eurós bevételtől estek…
Tovább olvasom >