A legtöbb testápolószert a drogériákban adják el

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 08. 05. 00:00

A Nielsen adatai szerint a testápoló szerek hazai kiskereskedelmi forgalma mennyiségben 8, értékben 7 százalékkal növekedett 2007 július-2008 júniusban, az előző hasonló időszakhoz képest.A testápolók piac mérete
immár meghaladja az évi 7 milliárd forintot. Az
arcápolók forgalma 9 milliárd forint fölé
emelkedett. Eközben az átlagos fogyasztói árak
alig változtak. Amíg egy liter testápoló
idén május-júniusban átlagosan 2 997
forintba került, addig egy évvel korábban 2 962
forintba. A beszerzés színhelye egyre inkább a
vegyiáru szaküzlet. Amíg a bolttípusok
közül egy évvel korábban még
hipermarketben adták el a legtöbb testápoló
szert, addig most már a drogéria vette át a
vezetést. Az említett két kereskedelmi
csatornára jut az eladott mennyiség közel
háromnegyed része.

Az arcápolás kellékeinek
kiskereskedelmi forgalma egyik évről a másikra 8
százalékkal, több mint 9 milliárd forintra
emelkedett. Itt a drogéria mennyiségi részaránya
már 75 százalék. A kategória értékben
mért eladásainak kétharmada stabilan arckrémekre
jut. Utánuk az arclemosók következnek 25, majd az
arclemosók 5 és a maszkok 3 százalékkal.
Az arcápolók átlagos fogyasztói ára
év közben tükrözi a kereslet változásait.
A karácsonyt megelőző időszakban a sok karácsonyi
ajándékcsomag a bennük lévő prémium
termékekkel, és a kisebb kiszerelések iránti
nagyobb kereslet némileg megnöveli az átlagárat,
amely nyáron a legalacsonyabb. Idén május-júniusban
egy kiszerelési egységet átlagosan 1 174
forintért adtak el a boltokban, szemben a tavaly május-júniusi
1 177 forinttal. Közben, november-decemberben felment 1 267
forintra.

A kézápolók bolti
forgalma mennyiségben 3 százalékkal csökkent.
Értékben a 4 százalék plusz azt jelenti,
hogy a piac mérete 1,2 milliárd forint fölé
került. A test- vagy arcápolókhoz képest a
kézápolók forgalma kevésbé
koncentrált. A drogéria és hipermarket mellett a
401-2 500 négyzetméteres csatornára is jut
ugyanis 19 százalékos piaci részesedés. A
fogyasztói árak érzékelhetően változtak.
Egy liter kézkrém átlagosan 3 121 forintba
került tavaly május-júniusban, míg idén
az ötödi-hatodik hónapban 3 422 forintba.

##

Táblázat. Test-, kéz-
és arcápoló szerek – mennyiségben mért
– kiskereskedelmi forgalmából az egyes bolttípusok
piaci részesedése, 2007 július-2008 júniusban.
Százalékban.

Bolttípus

Testápoló

Kézápoló

Arcápoló

2 500 nm+

35

28

18

401-2 500 nm

10

19

5

201-400 nm

3

2

0

51-200 nm

7

7

1

50 nm és kisebb

4

6

0

Drogéria

39

36

75

Patika

2

2

1

Forrás: Nielsen piackutató
vállalat



 

Kapcsolódó cikkeink