A legsikeresebbek között a Nivea promóció

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 14. 12:10

A Nivea Szépségstúdió program megvalósításáért Az év legsikeresebb promóciója 2013 versenyen, non-food kategóriában ezüstéremmel díjazták a Human Telex Reklámügynökséget. Az összesen 9 helyszínen és több héten keresztül zajló aktivitás megbízója a Beiersdorf Magyarország volt.

Nivea_Studio2

A kozmetikai márka mobil diagnosztikai és tanácsadó központjához, a Nivea Szépségstúdióhoz kapcsolódó országos road show során a bevásárlóközpontok vásárlói személyre szabott, ingyenes bőrtípus analízisben részesülhettek, majd bőrtípusuknak megfelelő termékmintákkal tértek haza.

„Az aktivitás során több mint 4000 embert szólítottunk meg és láttunk el szakembereink segítségével kozmetikai tanácsokkal. A fogyasztók részéről a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés. A programot lehetőség szerint ráépítettük a bevásárlóközpontok tematikus időszakaira, emellett lokális – az adott pláza üzleteiben történő vásárláshoz kötött – promóció is kísérte” – hangsúlyozta Udvarev-Tóth Rita, a Human Telex Reklámügynökség senior ügyfélkapcsolati menedzsere Az év legsikeresebb promóciója 2013 versenyen, non-food kategóriában ezüstéremmel díjazott programmal kapcsolatban.

A promóció sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Nivea Szépségstúdió idén is útra kelt: 2014 tavasza és ősze során már 12 alkalommal találkozhatnak a fogyasztók a diagnosztikai központ szolgáltatásaival, amely ráadásul egy testállapot felméréssel is kiegészül, mely után személyi edző ad tanácsot az érdeklődőknek.

Kapcsolódó cikkeink