A Lego építőjáték-gyártó 7 százalékkal növelte bevételét az első fél évben
Hét százalékkal nőtt a dán Lego építőjáték-gyártó csoport bevétele az első fél évben, mert megugrott az online értékesítés, miközben a játékboltok döntő része egy időre bezárt a koronavírus-járvány miatt.
A dán cég azt közölte, hogy az első féléves árbevétele 15,7 milliárd dán korona (2,5 milliárd dollár, 1 dán korona=47,99 forint) volt. A Lego kétszámjegyű eladásnövekedést ért el az első hat hónapban Észak- és Dél-Amerikában, Nyugat-Európába és Ázsiában.
Az adózott eredmény éves összevetésben 1 százalékkal, 2,6 milliárd koronára csökkent, a működési eredmény 11 százalékkal, 3,9 milliárd koronára ugrott.
A Lego internetes vásárlási oldalát több mint 100 millióan keresték fel a június végével záródott első hat hónapban, ami több mint a duplája az egy évvel korábbinak.
A Lego az idén eredetileg mintegy 120 üzlet nyitását tervezte világszerte, ebből 80-at Kínában. Az első hat hónapban megnyitott új üzletek száma 46 volt, Kínában 30.
A Lego cég egy magántulajdonban álló családi vállalat, amelynek székhelye a dániai Billundban található. Az 1932-ben Ole Kirk Kristiansen által alapított vállalat a világ egyik legnagyobb játékgyártója. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Amikor egy plüssjáték többet ért, mint egy részvény – a spekulatív mániák tanulságai
A spekuláció szót hallva a legtöbben tőzsdei kereskedőkre, kriptovalutákra vagy…
Tovább olvasom >Megduplázná eredményét a Waberer’s 2031-re
A kihívások ellenére rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a…
Tovább olvasom >Úgy állnak össze, mint két jó nagy Lego – A nap képe
3-4 reptéri „kezelés” a legdrágább bőröndön is olyan mély nyomokat…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >