A Lego csoport egymilliárd koronát fektet fenntartható alapanyagok kutatásába

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 17. 11:03

A Lego csoport egymilliárd dán koronás beruházással kutatóközpontot hoz létre,az intézmény az építőelemeik gyártásához új, fenntartható nyersanyagokat, illetve csomagolóanyagokat kutat, fejleszt ki és vezet majd be – közölte a dán Lego csoport az MTI-vel kedden.

lego

A közleményben Jorgen Vig Knudstorp, a Lego csoport elnök-vezérigazgatója kifejtette: a beruházás fontos lépés a Lego számára a fenntartható anyagokkal kapcsolatban vállalt, 2030-ig megvalósítandó céljuk elérése felé.

A beruházás eredményeképpen létrejövő Lego Sustainable Materials Centre elnevezésű központ Dániában, a cég Billundban található központjában kap helyet. Ide fog tartozni minden olyan jelenlegi funkció és alkalmazott, aki alternatív anyagok kutatásán dolgozik. A csoport a tervek szerint további 100 szakembert vesz fel erre a feladatra – írták.

Az új központ szervezetét 2015 és 2016-ban alakítják ki, a központ együttműködik majd külső szakértőkkel is.
Közölték, hogy 2014-ben a vállalat több mint 60 milliárd Lego építőelemet gyártott, ha sikerül alternatívát találni az építőelemek gyártásához felhasznált anyagokra, jelentősen csökkenthető lenne a csoport környezetre gyakorolt hatása.

A cégcsoport az elmúlt években vállalatokkal és szakértőkkel működött együtt: 2013-ban a Természetvédelmi Világalappal (WWF) írtak alá partneri megállapodást, amelyben célkitűzéseket fogalmaztak meg egy fenntartható anyagstratégia kialakítására vonatkozóan. 2015 tavaszán újabb együttműködésről született megállapodás a WWF szervezettel, amely a LEGO építőelemek és csomagolások új, biológiai alapú anyagainak általános fenntarthatóságának és környezeti hatásának hatékonyabb értékelésére összpontosít.

A Lego értékesítési árbevétele tavaly 13,0 százalékkal 28,6 milliárd dán koronára emelkedett a 2013-as 25,3 milliárd koronáról. Az üzleti eredmény 2014-ben 9,7 milliárd dán koronára emelkedett az előző évi 8,3 milliárd koronáról.

A bevételarányos jövedelmezőség 33,9 százalékra javult 33,0 százalékról. Az adó előtti eredmény 9,5 milliárd dán korona lett tavaly, szemben a 2013-as 8,2 milliárd koronával, ami 15,2 százalékos növekedésnek felel meg.

A Lego tavaly átlagosan 12 582 alkalmazottat foglalkoztatott, szemben a 2013-as 11 755-ös éves átlaggal. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink