A legnagyobb borexportőr
Hatodik alkalommal rendezte meg a Lidl Magyarország a Lidl Wine Expo Hungaryt, amelynek célja, hogy a magyar borok Európán belüli népszerűsítésével elősegítse a palackos borok külpiacra jutását, ezáltal támogassa a hazai bortermelőket is az egyre nehezedő külpiaci értékesítésben. A rendezvénysorozat elindítása óta jelentősen bővült a borértékesítés itthon és külföldön egyaránt: a kezdeti 6 millió palackot követően 2018-ban már 20,5 millió palack bort értékesített a vállalat, és külföldre 57 százalékkal több palack bort juttatott el az előző évhez képest, 2019-re pedig Magyarország legnagyobb borexportőrévé lépett elő.
Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese a Lidl Wine Expo Hungary megnyitóján kiemelte: a Lidl olyan segítséget nyújt az egész magyar borágazatnak, ami példa nélküli, és ami megerősíti azt, hogy a Lidl a legmagyarabb kiskereskedelmi lánc az élelmiszerszektorban.
Az idei év során 7 hazai borrégió, 21 borvidékének 350-féle borát kóstolhatták meg a Lidl európai országokból érkező képviselői, akik ebből a széles kínálatból választhatják ki azokat a magyar borokat, amelyeket saját piacaikon tesznek elérhetővé vásárlóik számára. Az Expo végéig tíz ország, köztük az Egyesült Királyság, Lengyelország, Németország és Románia adja le rendelését az általuk legjobbnak ítélt borokra.
– A Wine Expónak köszönhetően a kisebb családi és kézműves pincészetektől a nagyobb beszállítókig mindenki egyformán lehetőséget kap a bemutatkozásra és ezáltal a külpiacra lépésre, amely biztosabb megélhetést és fejlődési lehetőséget biztosít számukra. Vállalatunk segítő kezet nyújt a borászatok számára az egyre nehezedő külpiaci értékesítésben, hiszen közös érdekünk a borszektor stabilizálása, sikerre juttatása – hangsúlyozta Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója. //
Kapcsolódó cikkeink
Európai uniós oltalomban részesült az Etyeki Pezsgő és a Füred elnevezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Navracsics Tibor: a kormány 3,8 milliárd forintot fordít a szőlő aranyszínű sárgaság megfékezésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos Hegybírói Konferenciát tartottak Cserkeszőlőn – fókuszban a hegyközségi rendszer és a borászati adminisztráció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: A magyarok szerint ezek a karácsony elengedhetetlen részei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több, mint 5 millió forint adomány a jótékonysági borárverés eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl, a Novartis és a HungaroControl is a legjobb munkahelyek között
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

