Magazin: A legkeményebb piacon is viruló diszkontok
A legnagyobb kihívást jelentő európai élelmiszer-kereskedelmi piacok mindig is azok voltak, ahol két vezető kereskedelmi vállalat pusztán méretéből adódóan riválisai fölé magasodott. Napjainkban az effajta dominancia eltűnőben van, és e duók közül a legjobbak is piacrészt veszíthetnek a diszkontokkal szemben. Míg a vezető piaci szereplőknek a terjeszkedés a kannibalizáció és a keresleti oldal telítettsége okán egyre kevésbé térül meg, addig a diszkontok új üzletnyitásokkal és a vásárlók pénztárcájából való egyre nagyobb részesedéssel növekednek.
A vezető nemzeti szereplők, bár méretgazdaságosság terén előnyben vannak, az alacsony népsűrűség, a kis piacméret, más földrajzi adottságok és az esetleges protekcionizmus bonyolult és drága logisztikai infrastruktúra fenntartását tette szükségessé az adott országokban. A diszkontok pedig helyzeti előnyük ellenére állják velük a versenyt, amit a nemzetközi profit, a beszerzési volumenek kapcsán kapott kedvezmények és az alacsonyabb működési költségek támogatnak. Még legkisebb, sokszor tehetős, élelmiszerre keveset költő piacaikon is türelmesen, koncepciójukat a helyi vásárlói preferenciákhoz igazítva építgették ismertségüket, aminek gyümölcsét most learathatják.
A diszkontoknak hatalmában áll tehát a piacrombolás – különösen duális szerkezet esetén, ahol a nagy szereplők belekényelmesedtek a fennálló helyzetbe, és már a nyilvánvaló veszélyre sem képesek gyorsan reagálni.
Kapcsolódó cikkeink
Óriási lehetőségek előtt a magyar élelmiszergyártók a Balkán-félszigeten
A Balkán-félsziget egyre fontosabb szerepet tölt be az európai élelmiszer-kereskedelemben,…
Tovább olvasom >CÖF-CÖKA: a multinacionális cégek a kis falvakat is vegyék fel a kiszállítási portfóliójukba
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány…
Tovább olvasom >Aprópénztől csörgő zsebek
A tavalyi évhez képest, amikor az életünk a feje tetejére…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >