A külső keresletnövekedés megelőzi a hazait

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 06. 08:00

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint, miután technikai értelemben az idei I. negyedévben Magyarországon is véget ért a recesszió, az év egészében egy százalék körüli gazdasági növekedés várható. Ez a külső kereslet élénkülésének és az EU-forrásokból finanszírozott beruházásoknak lesz az eredménye.Az Európai Bizottság májusban az őszi 0,7 százalékról egy százalékra emelte az EU 2010. évi gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát, miközben Magyarországra a korábbi fél százalékra prognosztizált idei visszaesést stagnálásra módosította. Az időközben megjelent KSH-adatok szerint azonban már a tavalyi utolsó negyedévben növekedést mértek az előző negyedévhez képest, s ezt az I. negyedévben további 0,9 százalékos (az EU-n belül az egyik legmagasabb) bővülés követte. Ennek alapján Magyarországon idén egy százalék körüli növekedésre lehet számítani.

Májusban a görög válság és annak bizonytalan kezelése erőteljes bizalmatlanságot okozott az euró és az EU iránt, ami az euró gyengüléséhez vezetett. Számos tagállamban napirendre került a költségvetési egyenleg évközi javítása, ami ezekben az országokban a belföldi kereslet csökkenését okozza. Ez visszafogja az EU-n belüli áruforgalom lehetőségét is.
A kormányprogram csak kevés konkrétumot tartalmaz. A görög válság nyilvánvalóan tovább szűkíti az új kormány mozgásterét, hiszen Európában szinte mindenhol a szigorítás van napirenden. Úgy tűnik, hogy ebben a helyzetben az államháztartási hiány – amely ugyan elvileg, szándék esetén a parlament által elfogadott 3,8 százalék közelében is lehetne – még konszolidációs és reformokat segítő kiadásokkal se érheti el a GDP öt százalékát.

A magyar infláció áprilisban 5,7 százalék volt, a legmagasabb az EU-ban. A változatlan adótartalmú árindex azonban csak másfél százalék volt. 2010 első felében még öt százalék feletti lesz az áremelkedés, de az év végére 3-3,5 százalék körülire, 2011 végére pedig az MNB által kívánt három százalék alá csökkenhet. A görög válság hatására a forint a következő hónapokban a korábban gondoltnál tartósan gyengébb, de a jelenleginél – a nemzetközi pénzvilággal együttműködő gazdaságpolitika esetén – erősebb lesz, éves átlagban 270 forint körüli árfolyam valószínű.
A folyó fizetési és tőkemérleg egyenlegének javulása folytatódik, a 2008. évi 6,5 milliárd euró deficitet tavaly 1,4 milliárd euró aktívum követte, amely idén tovább növekedhet.

Kapcsolódó cikkeink