A Krogerrel szerződött le az önvezető teherautókat üzemeltető Gatik
A közepes méretű önvezető teherautókat üzemeltető startup, a Gatik az év végéig megduplázza alkalmazottai számát, miután megállapodást kötött a Krogerrel az élelmiszerlánc dallasi hálózatán belüli áruszállításról.
Az önvezető technológiával felszerelt hagyományos teherautókat üzemeltető Gatik célja, hogy öt év alatt 15 új amerikai államban terjeszkedjen – mondta Gautam Narang vezérigazgató a Reutersnek.
A vállalat fókuszában az üzleti célú rövid, rögzített útvonalakon történő szállítás áll.
Az önvezetőjármű-iparágban jelenleg inkább leépítések, illetve bezárások láthatók, de a Gatik megtalálta a maga helyét azzal, hogy kevésbé összetett útvonalakra korlátozta működését. Így például nagyobb elosztóközpontokból kiskereskedelmi helyszínekre végez áruszállítást olyan cégek számára, mint a Walmart és a Pitney Bowes. A vállalat több mint félmillió megrendelést teljesített vezető nélküli teherautóival.
A 2017-ben alapított Gatik tavaly elhalasztotta felvételi terveit, most azonban a jelenlegi mintegy 120 fős létszámát több mint 250-re kívánja bővíteni.
Gautam Narang elmondta, „a vállalat azt tervezi, hogy idén megszilárdítja jelenlétét Texasban, Arkansasban és Louisianában, valamint a kanadai Ontarioban, jövő évben pedig megkezdi az expanziót, melynek keretében öt év alatt 15 államban lép piacra.”
Kapcsolódó cikkeink
Egyesült Államok: az egészségügyi és wellness programok új lehetőségeket nyithatnak az élelmiszerkereskedők előtt
A Hy-Vee és az Amazon nemrégiben wellness-szolgáltatásokat kínáló tagsági programokat…
Tovább olvasom >Megfizethető húsvéti ételekkel csábította a Walmart a takarékos vásárlókat
Az amerikai Walmart Inc. kiskereskedelmi vállalat megfizethető áron kínált húsvéti…
Tovább olvasom >Az Amazonnál jobban teljesítenek a szupermarketek egy online felmérés szerint
Az Egyesült Államokban megelőzték a szupermarketek az Amazont, valamint a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Növelte árbevételét és eredményét a 2022-2023-as üzleti évben a Zwack
A Zwack Unicum Nyrt. a 2022. április 1. és 2023.…
Tovább olvasom >2022-ben is az Euronics lett a legnagyobb 100%-ban magyar tulajdonú online kereskedő
Közzétette a Magyarországon működő legnagyobb forgalmú online kereskedők friss ranglistáját…
Tovább olvasom >A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >