A közelségre és fenntarthatóságra fókuszáló új üzleti modellt vezet be a Crai
Az olasz Crai élelmiszer-kiskereskedelmi lánc új üzleti modellt vezetett be, amely a közelségre, a helyi beszerzésre és a társadalmi felelősségvállalásra épít, a fenntarthatóságot és a közösségi kapcsolatokat hangsúlyozva.
A vezérigazgató, Giangiacomo Ibba szerint a fogyasztók számára egyre értékesebb az idő és az ezzel való spórolást megkönnyítendő a Crainál a jövőben a kis, lakóhelyhez közeli boltformátumra kíván összpontosítani – számolt be az ESM a Corriere della Sera tudósítására hivatkozva. A lépés egyben az Olaszországban nagyszámú kisebb – sokszor 3000 főnél is kevesebb lelket számláló – település lakosságát is szolgálja. A decentralizált modell lehetővé teszi, hogy a vállalat alapvető termékeket és szolgáltatásokat nyújtson e közösségek számára, csökkentve a hosszú utazások szükségességét, így támogatva a zöld mobilitást.
A Crai első fenntarthatósági jelentésének prezentálásakor fenntarthatósági céljai között említette az élelmiszer-pazarlás csökkentését, a beszerzésben a helyi termékekre fókuszálást, valamint a környezetbarát csomagolás használatát. A vállalat jótékonysági szervezetekkel is együttműködik az élelmiszer-adományozás terén.
A kereskedő jelenleg Budapestet és Pozsonyt vizsgálja piaci szempontból, ahol ideiglenes üzletekben mutatná be az olasz élelmiszereket és szabadidős termékeket.
2023-ban a Crai 3 milliárd eurós bevételt ért el, melyet 2027-re 4 milliárdra tervez növelni.
Kapcsolódó cikkeink
Olaszországban növekedés előtt áll a kézműves fagylaltpiac
A várakozások szerint 4%-kal nőhet a kézműves fagylalt értékesítése Olaszországban…
Tovább olvasom >Corvinus-kutatás: Nők vezetik a fenntarthatóbb gazdaságokat
Jobban optimalizálják az erőforrásokat, ökohatékonyabbak a nők által vezetett mezőgazdasági…
Tovább olvasom >Visszatérnek az ÖKO KALAND hősei – folytatódik a SPAR fenntarthatósági minisorozata
A SPAR új epizódokkal folytatja a nagy sikerű „SPAR ÖKO…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >