A következő egy évben mérséklődhet a cukor ára

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 11. 14:08

Ha a befőzési szezonra nem is lesz sokkal olcsóbb a cukor, a jövőben – egészen 2012 második negyedévéig – az ár folyamatos mérséklődésére lehet számítani a Standard Chartered Bank elemzői szerint.

A jelenlegi, szeptember végéig tartó cukorszezonban – globális összesítésben – egymillió tonnával többet dolgoznak fel a gyárakban, s ezzel immár kiegyenlítődik a kereslet és kínálat két évvel ezelőtt felborult aránya, ami a cukorárak drasztikus emelkedéséhez vezetett. Magyarországon például néhány hónap leforgása alatt megduplázódott az ár, nem volt ritka a négyszáz forintos árcédula sem a csomagoláson.

Ahogy az normális piacgazdaságokban lenni szokott, a gazdák figyelme az áremelkedéseket látva a cukorrépa és a cukornád ültetése illetve telepítése felé fordult, ez okozta a fordulatot, a kínálati oldal megerősödését. Ez az árak alakulására is kihat, a határidős jegyzések fontonként 24 dollárcent körül átlagot mutatnak majd az idén a New York-i tőzsdén, miközben februárban megdöntötték a harmincéves rekordot, s 36,1 centre állítva a lécet. Most a 22 dolláros szint alatt is cukorhoz lehet jutni – júliusi szállításra.

A drága cukor az élelmiszergyártók költségeit is jelentősen megnöveli, a világ második legnagyobb Coca Cola palackozója, a Dunaharasztiban is üzemmel rendelkező Coca-Cola Hellenic Bottling Co. például 2008 óta először vált veszteségessé. Termékeiben 12 százalékot képvisel a cukor ára. Emellett a palackok alapanyaga, a polietilén-tereftalát drágulása sem jött jól a cégnek.

A termelők mindet megtesznek, hogy kihasználják a piaci áremelkedést. A világ második legnagyobb cukorexportőrénél, Thaiföldön 94 millió tonnás cukorrépa termést várnak az idén, ebből 9,6 millió tonnányi cukort lehet finomítani. Prasert Tapaneeyangkul, a helyi cukoripari érdekképviselet főtitkára a Bloombergnek úgy nyilatkozott, hogy a következő idényben is nagyjából hasonló mennyiségekre számítanak – amennyiben a szélsőséges időjárás nem tépázza majd meg a terményt.

Mindazonáltal a cukorárak zuhanására sem érdemes spekulálni, ugyanis Kína folyamatos keresletet generál azzal, hogy feltölti kiapadófélben lévő készleteit. A szeptemberben záruló idényben Kína 35 százalékkal, 2,7 millió tonnára növeli behozatalát. Elemzők szerint 2012 második negyedévéig akár szolidan csökkenhet is a cukorár, ám akkor, amikor elfogy a piacra vitt a brazil és a thai cukor, újra drágulásra lehet számítani. Ebben szerepet játszik az is, hogy az olyan nagy exportőrök, mint az Európai Unió és India inkább a készletfelhalmozást választja ahelyett, hogy külpiacon keressen helyet a cukorfeleslegnek – írja a Népszabadság Online.

Kapcsolódó cikkeink