A kövéreknek gyakrabban fáj valahol

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 01. 03. 10:38

Az elhízásnak újabb hátulütőjére derült fény. Az Obesity című online szaklapban ismertetett kutatás során ugyanis megállapították, hogy a jelentős túlsúllyal bíró egyének jóval több fájdalommal találják szemben magukat – idézte a Stony Brook Egyetem kutatását a mipszi.hu . A kutatás vezetője, Arthur Stone szerint mostani eredményeik számos korábbi kutatás megállapításait támasztják alá.

mid section view of a man sitting on a bench in a park

A vizsgálatok során egy 2008-2010 között végzett telefonos felmérés eredményeit nézték át, amelyben a válaszadóknak súlyukról, magasságukról és a közelmúltban tapasztalt fájdalmaikról kellett beszámolniuk. Az alanyokat BMI-indexük alapján öt különböző súlycsoportba osztották, így kiderült, hogy míg az enyhén túlsúlyosak közé tartozók 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek valamiféle fájdalomtól a mindennapjaik során, addig ez az arány a súlyosan elhízottaknál 68 százalékra, a legnagyobb mértékben elhízottaknál pedig már 136, illetve 254 százalékra nőtt.

Az összefüggés hátterében a szakemberek szerint az állhat, hogy az elhízott emberek zsírtöbblete olyan pszichológiai folyamatokat válthat ki, melyek gyulladást eredményeznek a szervezetben – a gyulladás pedig fájdalommal jár. Egy másik magyarázat szerint a túlsúlyos embereknél gyakran alakul ki depresszió, ami szintén összefüggésbe hozható a fájdalommal. Emellett természetesen környezeti tényezők is szerepet játszhatnak mindebben, hiszen a gyulladásos megbetegedések visszatartják az embert a mozgástól, a mozgás hiánya pedig súlygyarapodással járhat együtt.

Kapcsolódó cikkeink