Nielsen: a koronavírus miatt közel 10%-kal nőtt az európai kisker forgalma
A Covid-19 pandémia drámai hatást gyakorolt a kiskereskedelemre: a visszafogott évkezdet után 9,8 százalékos nominális növekedést produkált a szektor 2020 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Magyarországon ennek közel kétszerese volt a bővülés mértéke, 17,7%, amivel a hazai kiskereskedelem forgalma megőrizte ezüstérmét a kontinensen. Európában továbbra is Törökország vezet: 25,4%-kal nőtt, regisztrálta a Nielsen „Growth Reporter” című, negyedévenkénti európai elemzése.
Döcögősen kezdte az új évtizedet a kiskereskedelem Európa-szerte, ám a március közepével beinduló koronavírus-pandémia miatti járványkamra-feltöltés a tartós élelmiszerek és személyes higiéniás termékek felé terelte a fogyasztókat. Az öt legnagyobb európai piacon március utolsó két hete során harmadával lőtt ki a kiskereskedelem értékbeli forgalma. Emellett a megnövekedett boltbeli forgalom és a korlátozások miatti otthoni étkezések következtében a mennyiségi forgalom 8 százalékkal emelkedett.
A magyarországi kiskereskedelem korábbi lendületét még jobban meglódította a március közepén bejelentett veszélyhelyzet, illetve a hónap végén életbe léptetett kijárási korlátozás, melynek eredményeképp 18 százalékkal bővült a napi fogyasztási cikkek piaca. A hazai élelmiszereket, háztartási vegyi árukat és kozmetikumok piacát érintő átlagos mennyiségi növekedés a vizsgált időszakban 13,3 százalékon állt, míg Európában ez az érték 7,5 % volt.
A hazai élelmiszerpiac, a pánikvásárlások hatására, tovább gyorsult, és értékben 12,3 százalékkal bővült. A vegyi áruk piaca a kialakult járványhelyzet hatására 17,3 százalékkal nőtt az első negyedévben.
„A piaci szereplők számára egy sor nehéséget – kapacitáshiányt, elővigyázatossági intézkedések szükségességét, az online vásárlás iránt megugró igényt stb. – is hozó járványhelyzet minden országban a gyors és nagy volumenű beraktározás felé terelte a fogyasztókat. – mondta Kovács Gergely, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. „Magyarország ebben az extrém időszakban is megtartotta kiugró eredményeit. Ha csak a mennyiségi növekedést nézzük, a hazai FMCG-piac ezzel is a top 3-ban van Európában.”
Az európai kontinens huszonegy vizsgált országának mindegyikénél bővülést regisztrált a Nielsen. A legnagyobb arányú növekedést, a korábbi negyedévi adatokhoz hasonlóan ismét Törökországban mérték (+25,4%), őt követi Magyarország (+17,7%) és Portugália (+14,5%). A lista további alakulása: Görögország (+13,2%), Írország (+12,3%) és Ausztria (+11,2%). A lista végén Norvégia (+6,8%), Svájc (+7,7%) és Hollandia (8,1%) áll.
A kiskereskedelem értékbeli növekedési üteme néhány európai országban 2020 első negyedévében 2019 első negyedévéhez viszonyítva, százalékban:
| Értékbeli változás | Árszínvonal- változás | Mennyiségi változás | |
| Európai átlag | 9,8 | 2,2 | 7,5 |
| Norvégia | 6,8 | 2,4 | 4,4 |
| Svájc | 7,7 | -1,5 | 9,2 |
| Hollandia | 8,1 | 2,8 | 5,3 |
| Franciaország | 8,2 | 0,4 | 7,7 |
| Németország | 8,4 | 2,6 | 5,8 |
| Csehország | 9,2 | 2,6 | 6,6 |
| Olaszország | 9,4 | 1,3 | 8,0 |
| Szlovákia | 9,5 | 2,6 | 6,9 |
| Svédország | 9,8 | 2,0 | 7,8 |
| Finnország | 9,9 | 1,5 | 8,4 |
| Belgium | 10,3 | 1,2 | 9,1 |
| Spanyolország | 10,4 | 3,4 | 7,0 |
| Spanyolország | 11,1 | 0,8 | 10,2 |
| Ausztria | 11,2 | 2,2 | 9,0 |
| Írország | 12,3 | 1,6 | 10,7 |
| Görögország | 13,2 | -2,4 | 15,7 |
| Portugália | 14,5 | 0,5 | 14,0 |
| Magyarország | 17,7 | 4,4 | 13,3 |
| Törökország | 25,4 | 15,7 | 9,7 |
(Nielsen)
Kapcsolódó cikkeink
AI az ügyfélszolgálaton: kézzelfogható üzleti haszon a kiskereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lex trappistsa – lex uborka
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: nő a vásárlóerő, bővül a kiskereskedelem – a családi adócsökkentések és a nyugdíjasok élelmiszerutalványa tovább erősítik a forgalmat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

