A kormány jelentős támogatást biztosít a baromfiágazat számára
A magyar mezőgazdaságban az állattartás továbbra is kiemelt szerepet tölt be,ezen belül különösen a szárnyas feldolgozás az, ahol jelentős hozzáadott érték mellett az exportképesség is folyamatosan nő – jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében megrendezett szakmai konferencián.
A helyettes államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elmúlt évek során számos kihívással nézett szembe. Az Agrárminisztérium jelentős támogatási lehetőségeket biztosít a gazdálkodók számára. A tárca a Vidékfejlesztési Program befejezését követően folyamatosan hirdeti meg a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szerinti felhívásokat. Az állattartó telepek fejlesztésére és megújítására két jelentős pályázatot is hirdettek. A 150 milliárd forint keretösszegű, az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című felhívásnál az elnyerhető forrás maximális összege 5 milliárd forint, az 50 milliárdos keretösszegű, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívás esetében pedig 200 millió forint a legnagyobb keretösszeg. A pályázatokat szeptember 17 -étől, illetve október 15 -től lehet benyújtani. A korábbi tapasztalatokat figyelembe véve a felhívások mindenki számára hozzáférhetők, ezzel is támogatva a mezőgazdasági termelőket. A kormány célja, hogy biztosítsa az ágazat fenntarthatóságát és versenyképességét.
Dr. Felkai Beáta Olga kiemelte, a genetikai erőforrások megőrzésére szintén források érhetők el. A korábbiakhoz hasonlóan 14 őshonos baromfifajta támogatható, köztük a fehér magyar kacsa, a tarka magyar kacsa, a magyar lúd és a fodros tollú magyar lúd is. Továbbá a jövőben új piacszabályozási eszközöket is bevezetnek a mezőgazdasági termelők jogainak védelmére és a piaci viszonyok tisztaságának javítására.
Kapcsolódó cikkeink
Új ötletverseny a Balaton fejlesztésére milliós ösztöndíjjal
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány hatodik alkalommal hirdette meg a…
Tovább olvasom >Hatalmas érdeklődéssel zárult idén is a hungarikum pályázat
Töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, az Agrárminisztérium és a Hungarikum…
Tovább olvasom >Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit
Átadták az Érték és Minőség Nagydíj (ÉMIN) pályázat kitüntetéseit csütörtökön…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >