A kormány jelentős támogatást biztosít a baromfiágazat számára
A magyar mezőgazdaságban az állattartás továbbra is kiemelt szerepet tölt be,ezen belül különösen a szárnyas feldolgozás az, ahol jelentős hozzáadott érték mellett az exportképesség is folyamatosan nő – jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében megrendezett szakmai konferencián.

Az állattartó telepek fejlesztésére és megújítására két jelentős pályázatot is hirdettek
A helyettes államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elmúlt évek során számos kihívással nézett szembe. Az Agrárminisztérium jelentős támogatási lehetőségeket biztosít a gazdálkodók számára. A tárca a Vidékfejlesztési Program befejezését követően folyamatosan hirdeti meg a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szerinti felhívásokat. Az állattartó telepek fejlesztésére és megújítására két jelentős pályázatot is hirdettek. A 150 milliárd forint keretösszegű, az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című felhívásnál az elnyerhető forrás maximális összege 5 milliárd forint, az 50 milliárdos keretösszegű, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívás esetében pedig 200 millió forint a legnagyobb keretösszeg. A pályázatokat szeptember 17 -étől, illetve október 15 -től lehet benyújtani. A korábbi tapasztalatokat figyelembe véve a felhívások mindenki számára hozzáférhetők, ezzel is támogatva a mezőgazdasági termelőket. A kormány célja, hogy biztosítsa az ágazat fenntarthatóságát és versenyképességét.
Dr. Felkai Beáta Olga kiemelte, a genetikai erőforrások megőrzésére szintén források érhetők el. A korábbiakhoz hasonlóan 14 őshonos baromfifajta támogatható, köztük a fehér magyar kacsa, a tarka magyar kacsa, a magyar lúd és a fodros tollú magyar lúd is. Továbbá a jövőben új piacszabályozási eszközöket is bevezetnek a mezőgazdasági termelők jogainak védelmére és a piaci viszonyok tisztaságának javítására.
Kapcsolódó cikkeink
Milliárdok juthatnak a magyar vállalkozásokhoz egy magyar pályázati platformnak köszönhetően
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meghosszabbított határidővel, november 14-ig lehet pályázni a Tesco programjában a helyi fiatalok és közösségek jövőjére biztosított támogatásért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
