A kormány benyújtotta a parlamentnek az új cafeteria szabályokat

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 02. 10:30

Az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató, ezt tartalmazza a kormány által a parlamentnek benyújtott új cafeteria szabályozás – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

SZEP kartya

A közlemény szerint a turizmus fellendüléséhez jelentősen hozzájáruló SZÉP-kártya fennmaradása mellett az Erzsébet-program működését is biztosítani fogja a kormány.

Az adómódosító javaslatot csütörtökön tárgyalja a parlament törvényalkotási bizottsága, és amennyiben a parlament elfogadja, a dolgozók 2017. január 1-jétől az új szabályok szerint kapják meg a béren kívüli juttatásokat.

A javaslat értelmében más szabályok vonatkoznának a versenyszféra és a közszféra munkavállalóira. A magánszektorban 450 ezer forintban állapítanák meg a kedvezményes éves cafeteria-juttatás felső határa. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek SZÉP-kártyájára. A közszférában a keretösszeg változatlanul kétszázezer forint, amely a két juttatási forma között egyenlő arányban oszlana meg.

A munkáltató a cafeteria részeként továbbra is adómentesen adhat például sport- és úgynevezett kultúra-belépőt, illetve szintén adómentesen támogathatja 5 millió forinttal a lakást építő, lakást vásárló és lakáshiteles dolgozóit.

Kiemelték: a munkavállalónak semmit nem kell fizetnie a juttatás után, a munkáltató fizeti meg a kedvezményes közterhet. A foglalkoztató a cafeteria összegének 1,19-szerese után fizeti meg a 15 százalékos személyi jövedelemadót és a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho).

A kormány olyan új rendszer kíván létrehozni, amely megfelel az uniós előírásoknak, mindenek előtt azonban a magyar emberek érdekét tartja szem előtt. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy az eddigi béren kívüli juttatások egy részét készpénzben kaphassák meg a magyar munkavállalók – olvasható az NGM közleményében.

Felidézték, hogy azért volt szükség a béren kívüli juttatások rendszerének átalakítására, mert Brüsszel gyakorlatilag szétzúzta a magyar cafeteria-rendszert. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink