A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja a Béres Gyógyszergyár Zrt. beruházását

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 15. 11:13

Egyedi kormánydöntés alapján 1,6 milliárd forint támogatást ad a kormány a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki, 3,2 milliárd értékű beruházásához – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

gyogyszergyar_logo_1

Beszámolt róla, hogy a Béres Gyógyszergyár Zrt. bővíti kapacitását, 1600 négyzetméterrel növeli gyártóterületét és 400 négyzetméterrel logisztikai raktárát, új technológiát telepít, fejleszti az infrastruktúrát és 60 új munkahelyet hoz létre.

Béres József, a társaság elnöke elmondta, hogy a szolnoki termelőüzemben 215-en dolgoznak, ezzel Jász-Nagykun-Szolnok megyében a tizedek legnagyobb magánfoglalkoztatók. A vállalat Magyarországon az egészségmegőrzés és betegség-megelőzési piacon 35 százalékos részesedéssel rendelkezik.

Szijjártó Péter szavai szerint Magyarország az elmúlt öt évben mindent megtett annak érdekében, hogy az ország a világpolitikai, világgazdasági változások nyertesei közé tartozzon. Ezt mutatja, hogy Magyarország az Európai Unióban az élvonalba került, a magyar gazdaság nyolcadik negyedéve növekszik, a munkanélküliség jelentős mértékben csökken, májusban az ipar teljesítményének növekedése 6,3 százalékkal haladta meg az előző évit, a foglalkoztatottak létszáma megközelítette a 4,2 milliót és májusban a külkereskedelmi forgalom aktívuma 505 millió euró volt, a külgazdasági kilátások pedig továbbra is pozitívak – sorolta.

Szijjártó Péter felidézte, hogy tavaly Magyarországon a beruházások 5216 milliárd forintot tettek ki, 14 százalékkal bővültek egy év alatt, ezen belül a magyar tulajdonú vállalatok fejlesztései még kiegyensúlyozottabbá teszik a magyar gazdaság növekedését.

A Béres Gyógyszergyárat 25 évvel ezelőtt alapították 10 fős családi vállalkozásként, mára a cég vállalatcsoporttá nőtte ki magát, 70 versenyképes terméket állít elő a gyógyszerpiacon, a Béres Csepp pedig megkapta a hungarikum minősítést – mondta. A Béres Gyógyszergyár Zrt. jelentős összeget fordít kutatás-fejlesztésre, termékeikben az innováció, a tudományos kutatás, a magas minőség jelenik meg – fűzte hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter kifejtette azt is, a Béres Gyógyszergyár Zrt. jó kapcsolatot ápol a magyar felsőfokú intézményekkel, részt vesz a duális szakképzésben, beszállítójuk 72 százaléka magyar vállalkozás, a kapacitásbővítés a gyógyszeriparhoz kapcsolódóan a beszállító kis és középvállalkozások számára is piaci lehetőséget jelent.

Béres József beszámolt arról, hogy a Béres Gyógyszergyár Zrt. folyamatosan fejleszti az 1995-ben megvásárolt szolnoki gyártóüzemét, eddig 3,3 milliárd forintot ruháztak be. Fejlesztéseiket nagyrészt önerőből valósították meg, pályázat útján a társaság 296 millió támogatás kapott.

A Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke elmondta, nagyvállalati kategóriába tartoznak, így uniós fejlesztési támogatásokra nem jogosultak, ezért fontosnak nevezte a mostani támogatás odaítélését a versenyképesség megőrzése szempontjából. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink