A kommunikáció minden téren fontos

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 09. 07:52

Mindenhonnan halljuk, hogy milyen fontos a kommunikáció, főleg a társkeresésben. És sokszor nem azt kommunikáljuk, amit szeretnénk, mert a másik pont az ellenkezőjét érti a kommunikációban. Esetleg az előző
kudarcaink által okozott frusztrációt vetítjük ki másra akaratlanul is, és a másik magára is veszi – a helyzet végkimenetele megjósolható. Ilyenkor persze a legtöbbször csodálkozunk, hogy már megint miért vonzottunk be hasonló helyzetet, és miért nem azt az eredményt kaptuk, amire oly nagyon vágytunk.

komm

Az egyik 40 éves férfi ügyfelem, Kálmán, jóképű, határozott, sikeres üzletember, aki saját szakmai területén piacvezető vállalkozást tudott kiépíteni. Találkozott Erikával (34 éves marketingszakember), aki szintén talpra­esett, ambiciózus, komoly nemzetközi háttérrel rendelkezik, már a gimnáziumi évek alatt is külföldön tanult, és az egyetem után több országban dolgozott marketingterületen.

Erika egyből lenyűgözte Kálmánt nemcsak a külsőjével, nőiességével, hanem a személyiségével is. Két személyes találkozó után kiderült, hogy Erika kapott egy 4 hónapos külföldi projektet Brüsszelben, és emiatt el kellett utaznia Belgiumba. Kálmán ezt a hírt nagy csalódottsággal fogadta, mert úgy érezte, hogy túl rövid volt az ismerkedés ahhoz, hogy bevállaljon egy távkapcsolatot erre a négy hónapra, és ebbe fektesse az energiáját.

Beke Irina tulajdonos First Class társkereső

Beke Irina
tulajdonos
First Class társkereső

Felhívott engem, és kért egy következő ismerkedési lehetőséget, nagyon meglepődtem, hisz előtte pozitívan nyilatkoztak egymásról, és nagyon úgy tűnt, hogy akár életre szóló kapcsolatot is kialakíthatnak. Nagyon óvatosan megkérdeztem, hogy miért nem folytatódik az ismerkedés, erre frusztráltan válaszolta, hogy Erika elutazik 4 hónapra, és ő most már egy másik típusú nővel szeretne személyesen találkozni.

A kívánságának megfelelően egy olyan hölggyel találkozott (Veronikával), akinek nincs nemzetközi tapasztalata, inkább visszahúzódó, kevésbé határozott típusú. A személyes találkozásuk után felhívott, és azt mondta, hogy ő egyáltalán nem érezte jól magát Veronikával a személyes találkozáson, és miért gondolom úgy, hogy neki ez a típus felelne meg, hisz neki igenis nagyon tetszik Erika típusa: talpraesett, nyitott, határozott, nemzetközi hátterű. Én erre azt mondtam, hogy akkor ezek szerint nem tudta jól kommunikálni ezt a tényt, mivel annyira frusztráltan közölte, hogy más típusú nővel szeretne találkozni, hogy teljesen más típusú hölgy profilját küldtem, és ez lett az eredmény. Elfogadta, és azt mondta, hogy hát igen, inkább az érzéseire koncentrált, amikor velem beszélt Erikáról, és nem a probléma pontos megfogalmazására.

Szerencsére Erikánál kiderült, hogy 4 hónap helyett csak két hónapig tartott a brüsszeli projekt, és már mielőtt kiküldtem volna Kálmánnak a következő profilt, Erika jelentkezett, és rákérdezett Kálmánra. Kálmán örömmel fogadta a hírt, hogy Erika újra itthon van, és tovább tudják építeni a kapcsolatot. Már 3 hónapja vannak együtt, és remélem, ez örökre így marad!

Kapcsolódó cikkeink