A klímaváltozás veszélyezteti Japán híres rizstermelését
A japán kormány most kénytelen stratégiát váltani, hogy megóvja az ország rizs-ellátását, amelyben eddig nagyrészt önellátó volt. Niigata kutatói egy új, hőálló koshihikari hibrid létrehozásán dolgoznak, amelyet a jelenlegi rizsfajták DNS-elemzésével próbálnak nemesíteni. Az új fajta kinemesítése azonban legalább tíz évbe telhet, ami sürgető kihívást jelent.A klímaváltozás hatásai világszerte éreztetik hatásukat: a rizstermesztés a világ számos régiójában, így az Egyesült Államokban és Olaszországban is komoly károkat szenvedett el a szárazság és extrém időjárás miatt. Olaszország, amely az EU rizstermésének felét adja, idén jelentős terméskieséssel szembesült, míg az USA-ban Kalifornia rizstermő területeinek felére zsugorodott. Ez az ellátási problémák hatással vannak a magyar piacra is, mivel a magyarországi rizsfogyasztás jelentős részét Olaszországból származó import fedezi.
Japánban a rizs minőségi besorolása alapján érvényesíthető árak is komoly visszaesést mutatnak. Míg a Niigata tartományban termett rizs normál körülmények között 80%-a a legmagasabb besorolást kapja, tavaly csupán 5%-ot sikerült elérni a forróság okozta károk miatt.
Kapcsolódó cikkeink
Basmati-dugó Indiában: 400 ezer tonna rizs ragadt kikötőkben és úton, leálltak a közel-keleti ügyletek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az alkalmazkodás és a tudás lett a klímaváltozás kulcskérdése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


