A kkv-k árbevételük kevesebb mint 1 százalékát költik infokommunikációra egy felmérés szerin
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) többsége árbevételének kevesebb mint 1 százalékát fordítja infokommunikációra, miközben minden második vállalkozás szerint az informatika képes támogatni a céget az üzleti kihívásokban – derül ki egy felmérésből.
A Telekom megbízásából a BellResearch által végzett reprezentatív kutatás arra is rámutat, hogy a professzionális infokommunikációs szolgáltatások helyett a cégek az informatikai problémákat házi megoldásokkal, a témában valamennyire jártas ismerőseik bevonásával próbálják meg kezelni.
A vállalkozások digitalizációja növeli a hatékonyságot és valamelyest orvosolhatja a munkaerőhiányt is, ám sok cég vezetése a modern megoldásokkal ismeretek hiányában nem is számol – fejti ki Lakatos Péter, a Telekom kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.
A felmérés szerint az IT üzemeltetést a vállalkozások nagy többsége házon belül oldja meg, kisebb vállalkozások esetében a cégvezető végzi, míg nagyobb kkv cégek esetében már van dedikált informatikai vezető vagy munkatárs. Nem utasítják el a felhő alapú digitális szolgáltatásokat, de még kevesen fizetnek ezekért. A megkérdezettek fele hajlik arra, hogy az összes számukra szükséges informatikai, távközlési szolgáltatást ugyanattól a szolgáltatótól vegye igénybe.
Honlapot a számítógéppel rendelkező kisebb cégek 40 százaléka működtet, a nagyobb kkv-k-nál pedig 68 százalék az arány. Sok weblapot ugyanakkor kolléga vagy családtag hozott létre. A számítógéppel rendelkező vállalkozások harmadának van saját közösségi oldala. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >Így költöttek a magyar drukkerek a válogatott meccseinek helyszínein
A németországi futball Európa-bajnokság városai jelentős anyagi forrásokat fordítottak arra,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >