A KITE önálló irányításához kért engedélyt a Csányi-csoport a versenyhivataltól
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyét kérte három, Csányi Sándor tulajdonában lévő cég ahhoz, hogy önálló irányítást szerezhessenek a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. felett – az információ a GVH honlapján jelent meg.
A három társaság, az Agrárintegrátor Kft., az Agrárspektrum Kft., valamint az Agrochain Kft. június 30-án részvény-átruházási és üzletrész adásvételi szerződést kötött Guba Sándorral, eszerint a Csányi Sándor irányítása alatt álló vállalkozások megszerzik a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. felett az önálló irányítást. Tekintettel arra, hogy az irányításszerzés a versenytörvény alapján összefonódásnak minősül, az irányításszerzők július 27-én kérelmet nyújtottak be, melyben a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérik.
A GVH tájékoztatása szerint az irányításszerzők – bár több társaságról van szó – nem a közös irányítás megszerzését jelentették be a versenyhatóságnak, hanem a Csányi-csoport önálló irányítás-szerzését, hiszen az irányításszerzők valamennyien Csányi Sándor önálló irányítása alatt állnak.
A céginformáció adatai szerint a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 1991-ben alakult Nádudvaron. A jegyzett tőkéje 1 milliárd 489 millió 300 ezer forint. Egyedüli részvényese Guba Sándor volt.
Az Agrárintegrátor Kft., az Agrárspektrum Kft., valamint az Agrochain Kft. az idén jött létre 3-3 millió forintos jegyzett tőkével, fővárosi székhellyel. Egyedüli tulajdonosa mindhárom cégnek Csányi Sándor. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >Ezért fáradtak nyáron a magyarok
Évente átlagosan 44 óra alvásvesztést okoz a globális felmelegedés egy…
Tovább olvasom >