A kisvállalati hitelezés élénkítését várják a bankoktól az adócsökkentésért

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 10. 11:42

Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a bankadó csökkentésének feltételeként említette, hogy a pénzintézetek beindítsák a kis- és közepes vállalatok hitelezését, amely – mint mondta –a gazdasági növekedés egyik előfeltétele.

penz2

A frakcióvezető hétfőn, az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a bankadóval az unióban szokásos szintre vagy éppen egy kicsivel afelettire szeretnének jutni, ez azonban még nem 2016-tól várható, talán 2017-re érheti el azt a szintet.

Rogán Antal szimbolikusnak nevezte, hogy a magyar állam 15 százalékos részesedést szerez az Erste Bankban, amely így már nem olyan pénzintézet lesz, amely pusztán osztrák érdekeket képvisel. A piac felé is üzenet, hogy korábban a jelentős devizahitel-kihelyezése miatt igen kritikusnak számító bank úgy érzi: érdemes Magyarországon maradni. Mint mondta, az állam cserébe azt reméli, hogy a bank többet forgat vissza hiteleken keresztül a magyar gazdaságba.

A reklámadóval kapcsolatban úgy fogalmazott: fennmaradása nem vita tárgya, változtatásáról azonban tárgyalni kell, hiszen ha a kormány nem állapodik meg az Európai Bizottsággal, akkor a testület végigviszi a kötelezettségszegési eljárást. Hozzátette: a tárgyalás eredménye akár a nyár előtt a frakció elé kerülhet. Hangsúlyozta ugyanakkor: a költségvetésen nem kívánnak változtatni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink