A kisgazdaságokat pártfogolja az FM

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 29. 11:41

A kisgazdaságok felé nyitást segíti a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által múlt pénteken kötött stratégiai együttműködés – mondta Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára.

gyumolcs-zoldseg

Az államtitkár kifejtette, hogy az együttműködés régebbi, mint a megállapodás. Elmondta azt is, hogy a kormány célja a kisüzemek 80 százalékos arányának a megteremtése, így az, hogy a nagyüzemek csak 20 százalékot képviseljenek az ágazat termelésében.

A támogatások lehívása jelenleg fordított arányt mutat, 20 százalék jut csak a kisüzemekre – tette hozzá Nagy István. A területalapú támogatásról pedig úgy vélekedett, hogy miután 1200 hektár felett ez nem jár, a nagyüzemeknél felszabaduló 20 milliárd forintot pályázati úton osztják el a kisgazdaságok között. Ehhez azonban ez utóbbiak tőkeerejét kell növelni, hogy elő tudják teremteni a szükséges önrészt – mondta. (MTI, hirado.hu)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink