A kihívások ellenére is stabil a vállalkozói kedv Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 19. 11:40

A vállalkozói létforma világszerte, így hazánkban is egyre fontosabb szerepet tölt be a gazdaság élénkítésében, a foglalkoztatottság növelésében. Nemzetközi és hazai adatok azt mutatják, hogy bár saját lábra állni nem könnyű feladat, a vállalkozói kedv itthon és a világ más tájain is stabil maradt. A magyarokat leginkább a vállalkozásbarát környezet hiánya és a kudarctól való félelem tartja vissza, de harmaduk így is szívesen indítana vállalkozást. Mindez az Amway Globális Vállalkozói Jelentés című, hatodik éve rendszeresen publikált, világszinten 44 országra kiterjedő, összesen közel 50.000 fős mintán zajló reprezentatív kutatásából derül ki. A nemzetközi kutatás magyarországi adatfelvételét a GfK Hungária végezte 2015 nyarán.

penz2

Az átfogó nemzetközi kutatás célja, hogy nyomonkövesse a vállalkozói környezet, kultúra és hajlandóság változásait és trendjeit a részt vevő országokban, így Magyarországon is. A felmérés legfrissebb, idei eredményeit a Globális Vállalkozói Hét (GEW) eseménysorozat partnerekéntaz Amway világszerte számos rendezvényen, Magyarországona Fiatal Vállalkozók Hete keretében mutatta be, 2015. november 17-én.

A nehézségek ellenére sem lankad a vállalkozói kedv

Az adatokból kiderül: Magyarországnak nemzetközi összehasonlításban még bőven van hova fejlődnie a vállalkozóbarát környezet és klíma szempontjából.Az erős félelmek és az örök pesszimizmus ellenére azonban még mindig viszonylag nagy a nyitottság az önálló vállalkozás elindítása iránt a magyarok körében. A válaszadók kétharmada (61%) pozitívan áll a vállalkozói létformához, több mint harmaduk (35%) pedig gond nélkül el tudná magát képzelni vállalkozóként, amivel hasonló szinten állunk, mint pl. Norvégia (33%), Írország (37%) vagy éppen régiótársunk, Lengyelország (38%).

Vállalkozás = függetlenség
A kutatás arra is választ keresett, hogy mi áll a vállalkozói potenciál hátterében? Önmagunk főnökei lehetünk, jobban élhetünk, és azzal foglalkozhatunk, amivel igazán szeretnénk: a függetlenség (37%), a plusz jövedelem (32%) és az önmegvalósítás (31%) a legvonzóbb a vállalkozói létben a magyarok szerint. Fiatalok, diplomások és férfiak: nem meglepő, hogy a kutatás adatai alapján a potenciális vállalkozók leginkább közülük kerülnek ki ma, Magyarországon. A vállalkozási kedv a 35 év alattiak (50%) és az egyetemi diplomával rendelkezők (47%) körében a legnagyobb, a férfiak pedig továbbra is bátrabbak, és szívesebben indítanak vállalkozást (47%), mint a nők (29%).

Ha viszont az akadályokat vesszük szemügyre, azt látjuk, hogy leginkább a kudarctól való félelem (86%) gátol meg bennünket a saját vállalkozás indításában, és ez Magyarországon nagyobb akadályt jelent, mint bárhol a világon. A kudarctól való félelem egyes összetevőit vizsgálva a legnagyobb visszatartó erőt az akár csődhöz is vezető pénzügyi nehézségek (57%) és a gazdasági válságtól való félelem (42%) jelentik, de sokan tartanak a munkanélküliségtől (24%) és a jogi következményektől, perektől is (22%).

Kitartásban elsők vagyunk
Az Amway kutatása bevezetett egy új mérőszámot, az ún. Amway Vállalkozási Hajlandóság Indexet is, amely az adott országra jellemző vállalkozásbarát közhangulat erősségét méri. Sajnos ebben nem állunk túl jól: a nemzetközileg mért 51-es mutatóhoz képest Magyarország csak 37-es értéket ért el. De miből fakad ez az eredmény? Az index három tényezőből áll össze: 1) Mennyire érezzük vonzó lehetőségnek, hogy vállalkozóként saját lábra álljunk? 2) Mennyire vagyunk felkészültek rá? 3) Mennyire vagyunk képesek ellenállni annak, hogy környezetünk lebeszéljen bennünket a saját vállalkozás indításáról? Azt látjuk, hogy míg világszinten e három tényező kiegyensúlyozott átlaga jellemzi az országokat, a hazai eredményekmerőben mást mutatnak.

Sokan vágyunk a vállalkozóvá válásra, de a nemzetközi mutatókhoz képest (55%) ez a hajtóerő hazánkban még mindig nem kellően erős (38%). Óvatosságunk valószínűleg nem független attól, hogy önmagunkat, lehetőségeinket és a körülményeket nem mindig érezzük megfelelőnek ahhoz, hogy vállalkozási terveinket ténylegesen valóra váltsuk. Magyarországon csak 22% érzi reálisnak a vállalkozóként történő saját lábra állást, míg világszinten majdnem minden második megkérdezett (47%) optimista saját vállalkozói lehetőségeivel kapcsolatban. Amiben viszont nemhogy nem gyengébben, hanem még markánsabban is teljesítünk (52%) a világátlaghoz képest (49%), az az ellenállóképességünk, belső erőnk, amellyel késznek érezzük magunkat arra, hogy ha egyszer elhatározzuk, akkor is kitartsunk a vállalkozóvá válás mellett, ha a környezetünk, barátaink, családunk esetleg megpróbálna erről lebeszélni, eltántorítani minket.

A tipikus vállalkozó
Az Amway nemzetközi kutatásából az is kiderül, mennyire más kép él a vállalkozókról itthon és a világ más tájain. A magyarok szerint a vállalkozók elsősorban szeretnék élvezni az életet (88%), szeretnek kitűnni a tömegből és imponálni mások előtt (77%), kalandvágyók és kockázatvállalók (73%), szívesen tanulnak új dolgokat (72%), és szívesen vállalják a felelősséget is (59%). A vizsgált országokban azonban a vállalkozói lét külsődleges előnyei helyett inkább az állandó fejlődést, tanulást, változást, mint a vállalkozói lét legfontosabb motorját helyezte a közvélemény az előtérbe.

„Összefoglalóan elmondható tehát, hogy bennünk magyarokban – ha nem is annyira, mint más fejlettebb gazdaságok polgáraiban, de – megvan az önállósodásra, vállalkozóvá válásra való nyitottság és igény. Látjuk ugyanakkor ennek korlátait is, melyek közül a legerősebb talán a társadalmi környezet támogatásának hiánya. De tisztában vagyunk azzal, hogy ha egyszer elszánjuk magunkat, képesek vagyunk erővel, kitartással, a nehézségeket leküzdve megteremteni függetlenségünk és anyagi biztonságunk új, vállalkozói alapjait is” – mondta el Gárdus Péter, az Amway Hungária ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink