A Khangchendzongán terem a teák pezsgője
A Himalája indiai részén van a Khangchendzonga hegycsúcs, ahol egy ritka és értékes smaragdzöld teafajta terem, amit a teák pezsgőjének is szoktak emlegetni.
A Silver Tips Imperialnak nevezett teafajtát a Makaibari cég szakemberei szedhetik le, kizárólag egy tiszta teliholdas éjszakán.
A Silver Tips Imperial kilónkénti ára 1.850 dollár (500 ezer forint),
ami a legdrágább Indiában termesztett teafajta.
Az 1859 alapított Makaibari India egyik legrégebben alapított teázója, ráadásul a világ első biodinamikus farmja – a többi növénybetakarítási módszerrel szemben itt a bolygó ritmusához és a bolygók és csillagok állásához igazítják a március és október közötti betakarítást.
A helyiek úgy tartják, hogy az első tavaszi teliholdkor, amikor a növények saját vízmennyisége még kevés, finomabb, lágyabb ízű tealevelet lehet betakarítani.
Egy évben maximum ötször szedik a különleges tealeveleket, ezért a szakképzett munkások már sötétedés előtt összegyűlnek a betakarításhoz. Egy-egy telihold alkalmával akár százan is dolgozhatnak az ültetvényen.
Nagyjából 200 kilogrammnyi friss növényre van szükség ahhoz, hogy negyedennyi szárított Silver Tips Imperialt tudjanak eladni – a vásárlók ráadásul a március és május között betakarított teát keresik a leginkább.
2014-ben Narendra Modi, India miniszterelnöke ajándékot küldött a nehezen beszerezhető teából II. Erzsébetnek.
Bár sokan termesztik a Dardzsiling teát a Himalájában, kizárólag a Silver Tips Imperial az, amit holdtöltekor szednek le. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Új perspektívák a hazai csipkebogyó termesztésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Színesedő filterek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új globális arculattal és innovációkkal frissít a Lipton
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
