K&H: megugrott az érdeklődés az uniós pályázatok iránt
Rendkívül megugrott az érdeklődés a kkv-k részéről az uniós pályázatok iránt; a pályázati hajlandóságot mutató index 15 pontot emelkedett az előző negyedévhez képest, jelenleg 43 ponton áll – tájékoztatta a K&H első negyedéves kutatásának eredményeiről az MTI-t pénteken.
Kiemelték: tízből négy vállalkozást komolyan érdekli valamelyik pályázat, és a cégek több mint fele tartja reálisnak, hogy uniós forráshoz juthat.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a 2021-2027 közötti és az előző ciklusból megmaradt források, valamint a Next Generation EU (NGEU) pénzei összesen mintegy 51,6 milliárd euró értékű elérhető támogatást jelentenek majd Magyarország számára.
Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője a közleményben elmondta: az agrár és az ipari cégek körében a cégek majdnem fele, 49, illetve 47 százalék jelezte, hogy találkozott érdemleges pályázati lehetőséggel.
A március 8-tól igényelhető Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön is nagy segítséget jelenthet a kkv-knak, a lehetőségről a kutatás alapján a cégek 85 százaléka hallott. Közülük csupán negyedük tartja jogosultnak magát a hitel felvételére, így a teljes kkv szektorra nézve mindössze 7 százalék tervezi a gyorskölcsön igénybevételét – tették hozzá.
A K&H Magyarországon 2004 óta vizsgálja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A negyedéves kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság döntéshozóinak megkérdezésével történik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Folytatódik az okoseszközös fizetések diadalmenete
Folytatódik az okoseszközös fizetések diadalmenete a K&H-nál. A tranzakciók száma…
Tovább olvasom >Az inflációs nyomás továbbra is velünk marad
Az inflációs nyomás továbbra sem ereszti a cégeket. Habár az…
Tovább olvasom >Az alfa-generáció is nyit már bankszámlát
Fontos mérföldkövet jelent a fiatalok pénzügyi ismereteinek elmélyítésében a bankszámlanyitás.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >