A K&H is megkezdi a SZÉP Kártyák kibocsátását

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 03. 11:55

A K&H is megkezdi a kis- és középvállalkozói, vállalati, valamint kártyaelfogadói ügyféltájékoztatást a SZÉP Kártyával kapcsolatban, november 15. után pedig lehetőség nyílik a K&H SZÉP Kártya szerződések megkötésére is – közölte a hitelintézet.

A bank közleményében ismerteti: a K&H-nak több mint százezer munkáltatói ügyfele van a kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok körében, az egyik legnagyobb POS hálózattal rendelkezik Magyarországon, valamint jelentős részesedése van mind a belföldi, mind a nemzetközi forgalom szempontjából fontos elfogadóhelyek között.

A K&H kiemelt szerepet szán a SZÉP Kártya kibocsátás és elfogadás technológia fejlesztésének; szolgáltatásait partnerei igényeihez igazította, így külön a munkáltatók, és külön az elfogadók részére kialakított szolgáltatási csomagot kínálnak majd, lehetővé téve POS termináljaik SZÉP Kártya elfogadását is – hangsúlyozza a közleményben Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese.

A Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya egy elektronikus utalvány, amely a cafetéria (béren kívüli juttatások) rendszerében az üdülési csekket váltja fel. A SZÉP Kártya az üdülési csekkhez hasonlóan munkáltatóként kedvezményes adózású béren kívüli juttatást biztosíthat a munkavállalóknak, ezzel hozzájárulhat a dolgozók egészségmegőrzéséhez és a hazai turizmus fejlesztéséhez is. A kártyát csak meghatározott szolgáltatásokra lehet majd igénybe venni, de jelenleg csak szálláshely szolgáltatással együttesen.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink