A kereskedelemben tavaly is folytatódtak a beruházások

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 03. 02. 05:21

Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 4791,5 milliárd forint volt, ezen belül 2008 IV. negyedévében 1835,2 milliárd forintot költöttek beruházásra.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a 2008. IV. negyedévi
nemzetgazdasági beruházások volumene az előző
év azonos időszakához viszonyítva 3,2%-kal csökkent,
míg az előző negyedévhez képest – a
szezonálisan kiigazított indexek alapján – 0,1%-kal
magasabb volt. Az építési beruházások
éves szinten 6,8%-kal csökkentek, míg a gép-
és berendezésberuházások 2,7%-kal
emelkedtek. 

2008-ban a nemzetgazdasági
beruházások 3%-os csökkenésén belül
a nagyobb súlyt képviselő szállítás,
raktározás, posta és távközlésben
6%-kal maradtak el a beruházások. A visszaesés
főleg a 2008. I. negyedévi autópálya-építés
és egyéb útépítések
csökkenésével függ össze, amelyben az
egy évvel korábbi igen magas bázis is szerepet
játszott. A feldolgozóipar beruházásai
3,6%-kal estek vissza. E nemzetgazdasági ágon belül
legnagyobb mértékben a gumitermék-, az
élelmiszer-, az ital-, a dohány- és a
járműgyártás beruházásai maradtak
el az előző évitől. A legnagyobb súlyt képviselő
– a lakásberuházásokat is tartalmazó –
ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás
nemzetgazdasági ágban 1,5%-kal mérséklődtek
a beruházások.

A közepes és kis súlyú
nemzetgazdasági ágak közül a legnagyobb
visszaesés a bányászat (47,6%), a közigazgatás, védelem,
kötelező társadalombiztosítás (28,1%), az
egyéb közösségi, személyi szolgáltatás
(15,7%), valamint az oktatás (13,8%) nemzetgazdasági
ágakban volt. A korábbi csökkenő tendenciával
szemben a mezőgazdaságban 24,4%-kal növekedtek a
beruházások.

A kereskedelem, javítás
ágban 7,3%-kal emelkedett a beruházások
volumene, amelyben a nagy áruházláncok
beruházásai voltak jelentősek. A
szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás
10,9%-os növekedéséhez a kisebb szállodák
épületeinek felújítása, bővítése
járult hozzá.

A beruházások 2008. IV.
negyedévi 3,2%-os csökkenésén belül a
gép- és berendezésberuházások 5,8%-kal csökkentek, míg az
építési beruházások 0,9%-kal
maradtak el az egy évvel korábbitól. 2% körüli
csökkenés figyelhető meg a nagy súlyt képviselő
ágazatok közül az ingatlanügyletek, gazdasági
szolgáltatás (2,4%), a feldolgozóipar (2,1%),
valamint a szállítás, raktározás,
posta és távközlés (1,9%) nemzetgazdasági
ágakban. A közepes és kis súlyú
nemzetgazdasági ágak közül a legnagyobb
mértékű csökkenés a közigazgatás,
védelem, kötelező társadalombiztosítás
(25%), az oktatás (12,9%), az egészségügyi,
szociális ellátás (9,6%), továbbá
az egyéb közösségi, személyi
szolgáltatásban (7,6%) jelentkezett. A mezőgazdasági
beruházások volumene 21,7%-kal emelkedett, ami a
beruházásokat elősegítő támogatások
növekvő mértékével magyarázható.

Kapcsolódó cikkeink