A kereskedelemben 2008-ban várhatóan nő a foglalkoztatottság

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 02. 05. 00:00

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerint 2008-ban pozitív lehet az álláspiac mérlege, a hazai cégeknél 56 ezerrel többen dolgozhatnak az év végén, mint tavaly decemberben.

 Az ÁFSZ adatai szerint a
legnagyobb létszámnövekedés a kereskedelem,
a gépipar, az ingatlanügyek és a gazdasági
szolgáltatás, a vendéglátás,
valamint a szállítás, raktározás
területén működő vállalkozásoknál
lehet. Elbocsátásokra leginkább a közszférában
lehet számítani, illetve a mezőgazdaságban
foglalkoztatottak száma is apad.
Az ÁFSZ
prognózisából kiderült: a foglalkoztatás
növekedésére az idén főleg
Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér megyében
lehet számítani, a legnagyobb mértékű
létszámcsökkentések pedig az egyébként
is hátrányos helyzetű területeken, Szabolcsban,
Somogyban, valamint Békésben várhatók. A
többi megyében várhatóan stagnál a
foglalkoztatottak létszáma.

Kapcsolódó cikkeink