A kenyér jövője a múltjában rejlik
A fogyasztók szeretik az ízes, jó minőségű kenyeret. Ezért a Puratos úgy döntött, hogy nyomába ered annak, vajon milyen lehet a Jövő Legjobb Kenyere. A kutatások meglepő eredményhez vezettek: A kenyér jövője a múltjában rejlik.

Poór Zoltán
ügyvezető igazgató
Puratos
A kenyér mindig is különleges szerepet töltött be az emberek életében. Sokan nosztalgiával emlékeznek vissza gyermekkoruk kenyerének ízére, azonban nehezen tudják meghatározni, hogy pontosan mi is volt benne annyira emlékezetes a számukra. A Puratos célja, hogy a jövő kenyerét a múlt örökségének felhasználásával alkossa meg, visszaidézve „a régi szép idők” ízeit. Ennek kulcstényezője pedig nem más, mint a kovász. A kovász évezredek óta a kenyérsütés meghatározó alkotóeleme, azonban igazi kihívást jelent a megőrzése. A Puratos Kelet-Belgiumban, St. Vith városában egy speciálisan erre a célra felépített Kovásztárban körülbelül száz, a világ különböző pontjáról származó kovásztípust őriz gondosan. Többek között három magyar kovászt a Tokaji régióból is.
Az idők során a hagyományokat továbbadták, átformálták. A Puratosnál úgy gondoljuk, hogy a jelen és a jövő szakemberei számára biztosítani kell a hozzáférést a korábbi pékgenerációk szakértelméhez. Ezért kutatjuk és őrizzük a kenyér örökségét Kovásztárunkban, és elevenítjük fel újra a tradicionális kovásszal sütés hagyományát saját O-tentic és Sapore kovász összetevőinkkel.
A Puratosnál nemcsak küldetésünk, hanem szenvedélyünk is, hogy hozzájáruljunk a kenyerek sokszínűségének megőrzéséhez. Hiszünk abban, hogy a kenyér jövője a múltjában rejlik. Ezt az örökséget szeretnénk a partnereinkkel megosztani és segíteni abban, hogy ízletes és jó minőségű kenyerek készüljenek. Olyanok, amilyenek a régi szép időkben.
További információ: www.puratos.hu (x)
Kapcsolódó cikkeink
Natur’A kenyércsalád
A Lantmännen Unibake legújabb márkája, a Natur’A kenyércsalád innovatív termékekkel…
Tovább olvasom >Nagy István: a mindennapi kenyeret és a gazdák megélhetését nem lehet veszélyeztetni
A mindennapi kenyeret és a gazdák megélhetését nem lehet veszélyeztetni,…
Tovább olvasom >Nagy István: a Magyarok kenyere program a magyar gazdák hálaadása
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
Bemutatkozik a Henkel Magyarország Consumer Brands új vezetője – Maurizio Salvaggio a csapat erejében hisz
Április elsejétől új igazgató, Maurizio Salvaggio vezeti a Henkel Magyarország…
Tovább olvasom >Mantova: Olasz ízorgia, fűszerekkel
A Fratelli Mantova BBQ termékcsalád új szintre emeli a grillezést. Egész évben, akár grillsütő…
Tovább olvasom >Grillszezon a PENNY-ben: még több íz, még nagyobb választék 2025-ben!
Ahogy beköszönt a jó idő, egyre többen gyűlnek össze a…
Tovább olvasom >