A Kellogg’s három évvel korábban teljesíti a nemek munkahelyi kiegyensúlyozottságára vonatkozó célkitűzését
A Kellogg’s három évvel a 2025-re kitűzött dátum előtt megvalósította azt a célkitűzését, hogy az Egyesült Királyságban középvezetői és annál magasabb szinten 50%-50%-os legyen a férfiak és nők aránya.
A Kellogg Europe elnöke, David Lawlor 2019-ben írta alá a LEAD CEO Pledge-et, ezzel támogatva a vállalat nemek közötti egyenlőség melletti elköteleződését és a befogadás előmozdítását iparági szinten.
Azóta az élelmiszergyártó vállalat az iparágban úttörő jelleggel vezetett be olyan irányelveket a munkavállalókra vonatkozóan, amelyek figyelembe veszik például a menopauzát, egy terhesség esetleges elveszítését és termékenységi kezeléseket.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy összpontosításunk révén sikerült elérnünk a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó célunkat. Felgyorsítottuk erőfeszítéseinket a női vezetői pozíciók tekintetében, és invesztáltunk a női tehetségek fejlesztésébe és támogatásába szervezetünkön belül” – mondta a Kellogg’s UK ügyvezető igazgatója, Chris Silcock a Grocery Trader-nek.
„Hiszem, hogy olyan környezetet és kultúrát teremtettünk, ahol női vezetőink tevőlegesen alakítják az üzlet jövőjét.”
Hozzátette, hogy a Kellogg’s „kezdeményezések sorát építette ki” annak érdekében, hogy ez „ne csak egy pillanatnyi fellángolás, hanem mozgalom legyen iparágunk számára”.
Kapcsolódó cikkeink
380 munkahelyet szüntet meg a Tesco az Egyesült Királyságban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI-alapú hangasszisztenst indít a Just Eat Takeaway
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új utazási platformot indít a brit Morrisons
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem kampány, hanem rendszeres segítség: több tízezer felajánlás a menhelyi kutyáknak és cicáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
