A katari uralkodó cége vette meg a Harrods-csoportot

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 05. 10. 00:00

Gazdát cserélt a világ leghíresebb luxusáruháza, a londoni Harrods, amelyért másfél milliárd fontot (csaknem 450 milliárd forintot) fizetett a katari uralkodó család befektetési társasága.

Az előkelő londoni Knightsbridge kerületben emelkedő, patinás piros téglás áruház extravagáns pompájáról – és nem kevésbé extravagáns árairól – legalább annyira híres, mint eddigi tulajdonosáról, Mohamed Fayed brit-egyiptomi mágnásról.
Fayed, aki a párizsi Ritz szállónak is tulajdonosa, az utóbbi években azzal keltette a legfőbb feltűnést, hogy fia, Dodi és a néhai Diana hercegnő meggyilkolásával vádolta a brit királyi családot, a kormányt és a titkosszolgálatokat.
Dodi Fayed és Diana – Károly brit trónörökös akkor már elvált egykori felesége – 1997-ben, autószerencsétlenségben vesztette életét Párizs központjában.
A szerencsétlenséget a hivatalos francia, majd a brit rendőrségi és bírósági eljárások is egyértelműen a sofőr ittassága okozta balesetnek minősítették. Mohamed Fayed azonban soha nem tágított attól a meggyőződésétől, hogy merénylet történt.
A Harrods története 1834-ig nyúlik vissza, amikor Charles Harrod Kelet-Londonban élelmiszer-nagykereskedést nyitott. A szerény vállalkozásból kinőtt luxusáruház 1905 óta működik jelenlegi helyén és épületében.
Az áruházat 1985-ben szerezték meg a Fayed-fivérek, 615 millió fontos, máig vitatott hátterű ügylet keretében.
A Harrods-csoport új tulajdonosa szombattól a Qatar Holdings, a katari uralkodócsalád által kezelt állami vagyonalap, a Qatar Investment Authority befektetési részlege. A Qatar Holdings vezetője az emírség miniszterelnöke, aki szombaton személyesen írta alá Londonban az adásvételi szerződést.
A társaság más nagy európai cégekben is komoly befektetésekkel bír; a cég például a Volkswagen autóipari csoport harmadik legnagyobb részvényese.
Mohamed Fayed a hivatalos indoklás szerint azért adott túl a Harrodson, mert vissza akar vonulni, hogy több időt tölthessen családjával – közli az MTI.




Kapcsolódó cikkeink