A jövedelmezőség romlásától tart a légi áruszállításban a nemzetközi szakszövetség
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) attól tart, hogy a légi áruszállításban az előrejelzéseknek megfelelően 2020-ban tovább romlik a jövedelmezőség, és ez számos cég bedőléséhez fog vezetni.
Andrew Matters, a montreali székhelyű kereskedelmi szervezet szektorért felelős közgazdásza genfi sajtótájékoztatóján elmondta, az idei évre mintegy 4 százalékos visszaesést várnak az árutonna-kilométerben mért teljesítményben. A jövedelmezőség 5 százalékkal esik az egy évvel korábbihoz képest, a bevételek 1,1 százalékkal a 2018-es szint alá, 101 milliárd dollárra csökkenhetnek. Ekkora csökkenés az adatok alapján a 2008-as gazdasági világválság óta nem volt.
Elmondása szerint a folyamatok hátterében az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, geopolitikai bizonytalanságok és a visszafogottabb világgazdasági teljesítmény állnak.
Előrejelzéseik ugyanakkor azt mutatják, hogy jövőre visszafogott, 2 százalékos növekedés lehet az árutonna-kilométerben, de ezt némileg ellentételezi, hogy a jövedelmezőség további 3 százalékkal csökken majd főként a kapacitások bővítése miatt.
Kérdésre válaszolva ezzel kapcsolatban Andrew Matters azt mondta, így a várható élénkülés ellenére lehetnek olyan cégek, akik nem fogják átvészelni a csökkenés időszakát, és csődöt jelentenek. Rámutatott: a legtöbb társaság a légi áruszállítási szektorban minimális haszonnal vagy a jövedelmezőség határán működik, egészséges mértékű haszonkulccsal kevés cég tud dolgozni. (Körtvélyes Tivadar, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az olasz kormányfő szerint el kell kerülni a kereskedelmi háborút
Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti vámháború egyik…
Tovább olvasom >Rettegnek a kereskedelmi háborútól a cégvezetők
A globális üzleti szektor szereplőinek csaknem kétharmada tartja igen komoly…
Tovább olvasom >A gyártók és a kereskedők kénytelenek megfizetni a vörös-tengeri válság árát
A világpiaci helyzet olyan kihívások elé állítja a nagy amerikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >