A jó idő megdobta a sörfogyasztást
Az év eddig eltelt időszakának értékesítési adatai alapján úgy tűnik, az idén megállhat a hazai sörpiac 2006 óta tartó visszaesése – írta a Világgazdaság pénteken.
A május-szeptemberi főszezonban 7 százalékkal bővült az értékesítés, és ami még fontosabb, hogy mindkét szektorban, a kereskedelemben és a vendéglátásban is bővült a piac, 8, illetve 6 százalékkal – mondta Kovács Sándor Lóránt, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalatfejlesztési igazgatója.
Sokat dobott a sörfogyasztáson, hogy az idén késő tavasztól kora őszig sokkal jobb idő volt, mint az előző évben, illetve az is, hogy az elmúlt években elmaradó, az otthoni sörfogyasztásra átszokó fogyasztók visszatértek a vendéglátóhelyekre. Hozzájárult a forgalom növekedéséhez az ízesített sörök térnyerése is. Az igazgató a lapnak kiemelte: nagyon fontos szerepet játszott a fogyasztás bővülésében az is, hogy az idén nem nőtt a sörök adóterhelése.
A sörpiac jövő évi kilátásai bizonytalanok, hiszen az idei négy sikertényezőből kettő szinte biztosan nem áll majd fenn, ugyanis nő a sört terhelő jövedéki adó, és az ízesített sörökre az úgynevezett chipsadót is kivetik – írta a Világgazdaság nyomán a Magyar Nemzet Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >