A hűtési hőmérséklet növelésével mérsékelhető az energiafogyasztás a Nomad Foods szerint
A Nomad Foods, a Birds Eye, Findus és Iglo fagyasztott élelmiszermárkák tulajdonosa által készített új tanulmány szerint a fagyasztott élelmiszerek tárolási hőmérsékletének 3 Celsius-fokkal (°C) történő emelése 10%-kal csökkentheti a fagyasztók energiafogyasztását anélkül, hogy a termékek minőségét vagy biztonságát veszélyeztetné.
A Campden BRI-vel együttműködésben végzett kutatás során kilenc különböző fagyasztott élelmiszert teszteltek négy, -18 °C és -9 °C közötti hőmérsékleten. A termékek között volt baromfihús, halrudacskák, lazacfilé, borsó, spenót, növényi alapú húsgombóc és pizza.
A tanulmány a termékek vonatkozásában nyolc kulcsfontosságú szempontot vizsgált, úgy mint élelmiszerbiztonság, textúra, tápérték, energiafelhasználás és a csomagolás hatása.
Az eredmények azt mutatták, hogy a termékekben jelentős változás egyik enyhébb hőmérsékleten sem következett be, eltekintve néhány növényi termék érzékszervi tulajdonságainak és C-vitamin-tartalmának kisebb mértékű változását. A tanulmány becslése szerint a hőmérséklet minden 3°C-os emelkedése 10%-kal csökkentette a fagyasztó energiafogyasztását.
– Európa vezető fagyasztott élelmiszer-gyártójaként meg akartuk vizsgálni a fagyasztási hőmérséklet növelésének lehetőségét, demonstrálva elkötelezettségünket az ágazatban megcélzott pozitív változásokat eredményező folyamatos kutatás és innováció mellett. A Campden BRI-vel közösen végzett új tanulmányunk azt mutatja, hogy van lehetőség a fagyasztott élelmiszerek tárolási hőmérsékletének növelésére és ezzel együtt energiamegtakarításra, anélkül, hogy a termékek receptúráit át kellene alakítani – mondta a Nomad Foods szóvivője.
Kapcsolódó cikkeink
Itt a világ első környezetbarát teje
Egy kis tasmániai tejüzem, az Ashgrove, világszerte elsőként dobott piacra…
Tovább olvasom >1,5 milliárd fontot fordít a Lidl brit marhahústermelésre
Megerősíti fenntarthatósági vállalásait a Lidl azzal, hogy a következő 5…
Tovább olvasom >K&H: kevesebb figyelem jut a cégeknél a társadalmi felelősségre
Nagy- és kisvállalatoknál egyaránt csökkent a cégek társadalmi felelősség iránti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >