A Húscéh új elnöke a fogyasztói bizalomra koncentrál
A versenyképesség fokozását, a fogyasztói biztonságot és bizalmat kívánja erőteljesebben érvényesíteni tevékenységében a Vállalkozók Húsiparosok és Húskereskedők Szövetsége (Húscéh) – tájékoztatta az MTI-t Babati Zoltán, az új elnök.
Annak érdekében, hogy a Húscéhhez tartózó vállalkozások versenyképessége fokozható legyen, a minőségi termékek eddiginél is nagyobb mennyiségű előállítását kívánja ösztönözni a szervezet.
A Húscéh tagjai már korábban olyan minőségbiztosítási rendszert vezettek be, mely a szervezet által védjegyként bejegyeztetett címke használatával garantálja a termékek biztonságos fogyaszthatóságát és nyomon követhetőségét. Emellett minőségi biztosítékot is ad a fogyasztók számára, ösztönözve a hazai termékek vásárlását.
A Húscéhnek mintegy félszáz cég a tagja – mondta Babati Zoltán. Az iparágban hozzávetőlegesen 200 kis és közepes feldolgozó üzem tevékenykedik. Emellett 200-300 közötti a szóban forgó kategóriában a kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozások száma. Ez utóbbi szegmens becsült éves árbevétele a Húscéh elnöke szerint 100 milliárd forint körül mozoghat.
Babati Zoltán úgy becsülte: Magyarországon a hús- és a húskészítmény-piacon a magyar termékek aránya 60-70 százalék körüli lehet. Ezért a Húscéh elnöke hathatósabb piac- és minőségvédelmi fellépést tartana szükségesnek.
A Húscéh elnöke jelezte: a szakmai érdekképviselet hatékonyabbá tétele érdekében jól működő kapcsolatot kívánnak kialakítani a multinacionális kereskedelmi láncokkal – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében,…
Tovább olvasom >Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és…
Tovább olvasom >A Lidl a VEGANUÁR™ 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett
A Lidl Magyarország a VeganuárTM 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett.…
Tovább olvasom >