A horvát kormány korlátozza 30 alapvető élelmiszer árát
A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére kidolgozott hatodik átfogó intézkedési csomagját, amellyel továbbra is befagyasztja az energiahordozók, illetve korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint egyszeri támogatásokat nyújt a veszélyeztetett csoportok számára.
Andrej Plenkovic miniszterelnök – a horvát közszolgálati televízió beszámolója szerint – a kormányülésen elmondta: az új csomag két alapvető célt határoz meg, amelyek legnagyobb része az energiaárak emelkedésének mérséklésére vonatkozik. Erre 389 millió eurót (154 milliárd forint) biztosítanak, az infláció elleni védekezésre pedig 114 millió eurót (45,1 milliárd forint).
Az új intézkedéscsomag részeként április elsejétől kezdődően hat hónapos időtartamra változatlan marad az áram ára a háztartások, a mikro-, kis- és középvállalatok, a közintézmények, az iskolák, az óvodák és a kórházak, valamint az önkormányzatok, vallási intézmények, egyesületek és kommunális vállalatok számára.
A nagyvállalkozások esetében az áram tarifáját 250 ezer kilowattóra (kWh) felhasználás felett hat hónap időtartamra a piaci viszonyok határozzák meg.
Nem változik a földgáz ára sem a háztartások, az állami intézmények, az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek, valamint minden, legfeljebb 10 gigawattóra (GWh) éves átlagos fogyasztású mikro-, kis- és középvállalkozás számára.
Az intézkedések második részében a kormány továbbra is korlátozta 30 alapvető élelmiszer árát.
Zágráb továbbá egyszeri juttatásban részesíti azokat a nyugdíjasokat, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 880 eurót (348 480 forint). A támogatás összege a nyugdíjak nagyságától függ. A legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők 160 eurót (63 360 forint), a legmagasabb nyugdíjjal rendelkezők 50 eurót (19 800 forint) kapnak.
Az intézkedéscsomag részeként a kormány a következő egy év időtartamra támogatja a gázolajat felhasználó fuvarozókat és személyszállítást végző vállalkozókat úgy, hogy a gázolajra felszámolt jövedéki adó egy részét visszatéríti számukra.
Kapcsolódó cikkeink
Útdíjemelés: a mezőgazdaság is a kamionos tüntetés mellé állt, élelmiszer-drágulás jöhet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Horvátországban az ünnepi kosár ára idén mintegy tíz százalékkal lesz magasabb, mint tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ is megszólalt az inflációs adatok kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
