A vendéglátó szektorban erősít a Tokaj Kereskedőház
Több mint 2200 vendéglátóipari egységben lesz elérhető ezentúl a Tokaj Kereskedőház borkínálata, miután a Tokaji Borvidék termelésének közel egyharmadát adó cég értékesítési megállapodást kötött a HoReCa szektorban piacvezetőnek számító Veritas Borkereskedéssel. A 2013 óta technológiai és szemléletbeli megújulás útjára lépett vállalat arra számít, hogy 2016-ban már jelentős eredményeket érhet el prémium borainak hazai forgalmazásában, az átlagos színvonal növeléséből pedig az egész régió is hasznot húz hosszú távon.
Október 1-től a Veritas Borkereskedés forgalmazza az egyetlen állami tulajdonú borászat, a Tokaj Kereskedőház Zrt. borait, melyek elsősorban hotelek és éttermek kínálatában fognak megjeleníteni.
„A megállapodás áttörést jelent a Tokaj Kereskedőház értékesítési stratégiája szempontjából, hiszen eddig nem voltunk jelen ebben a piaci szegmensben.Stratégiai partnerünknek köszönhetően azonban olyan színvonalas helyszínekre juttathatjuk el borainkat a jövőben,amelyek méltóak az új portfóliónk minőségi színvonalához”- mondta Gaálné Király Enikő, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója. Hozzátette: a megállapodás megkötését jelentősen segítette, hogy a Veritas borkereskedő cég menedzsmentje is hisz a Tokaj Kereskedőház által 2013-ban elindított minőségi forradalom eredményességében, amelyet a2014-es évjáratban készített borok hűen tükröznek.
A vezérigazgató szerint a partnerség jóvoltából jelentősen hatékonyabbá válik a belföldi forgalmazás, ami 2016-ban a prémium termékek esetében szignifikáns növekedést jelenthet, figyelembe véve hogy a 2013-as évjáratú aszúk is piacra kerülnek jövő év elején. Gaálné Király Enikő arra számít, hogy a megállapodás révén 2016-banmár mintegy 250 ezer palacknyi bort értékesítenek a HoReCa szektorban, a Tokaj Kereskedőház árbevétele pedig 15%-kal bővül.
A szakember hozzátette, hogy a magasabb haszonkulcsot felmutató prémiumszegmensben történő értékesítés miatt emelkedő árbevételből a Tokaj Kereskedőház a minőségi szőlőalapanyag felvásárlási árának évről-évre történő folyamatos növelését finanszírozza. Ez a stratégia a 2015-összüret eddigi eredményei alapján is bevált, hiszen a kellő mennyiségben érkezettbe kiváló alapanyag, mert a helyi termelőknek sokkal jobban megérte a minőségi nyersanyag előállítása. A Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója szerint a magasabb minőségű alapanyagokból előállított, a korábbinál jóval magasabb színvonalú termékekből az egész Tokaj-Hegyalja régió profitál, hiszen a minőségi borok drágábban, nagyobb haszonkulccsal értékesíthetők világszerte, így nemcsak a termelők, hanem a borászatok is jól járnak.
Az 1995-benalapított, ma már a HoReCa szektor piacvezető borkereskedőjének számító Veritas a Tokaj Kereskedőház 2014-es évjáratú új borait kezdte forgalmazni. (Száraz Cuvee, Száraz Furmint, dűlő szelektált Kővágó Furmint, Késői Szüretelésű Sárgamuskotály). A palackok újkülsője is a pozitív változásokat szimbolizálja, amely az elismert,nagypresztízsű londoni brand építő cég, a Claessens International tervezőmunkájának eredménye.
„A Tokaj Kereskedőház bebizonyította, hogy következetes stratégiával, az alapoktól történő újraépítkezéssel lehetséges a teljes minőségi megújulás, ezért döntöttünk a cég prémium termékeinek forgalmazása mellett. A HoReCa szektorban szerzett egyedülálló tapasztalataink révén pedig rendkívül sikeres együttműködésre számítunk” –jelentette ki Pátzay István a Veritas Borkereskedés tulajdonos – ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Kihívásokat jelent a magyar borászat számára az EPR és a DRS
A magyar borászok számára jelentős kihívást jelent az újonnan bevezetett…
Tovább olvasom >Problémák és megoldások
Az MVI a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Tanácsadó Testületének kérésére összeállította…
Tovább olvasom >Új korszakba lép a Csányi Pincészet
A Villányi borvidék legnagyobb, évszázadokra visszanyúló hagyományokkal rendelkező pincészete, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >