A HEINEKEN Szolnokon adta át a rekordtámogatást

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 03. 11:34

Szombaton, Szolnokon a Soproni Sörfesztiválon vette át jelképesen az Ökumenikus Segélyszervezet a HEINEKEN Hungáriától azt a 100 millió forintot, amellyel álláskeresők munkahelyhez jutását segíti majd a Soproni Jóleső Segítség program keretében. A szakmai tanácsadással, képzésekkel segítő szervezet 10 forintot kapott minden korsó – a nyár folyamán értékesített – csapolt Soproni sör árából.

Heineken

Soproni Sörfesztivált rendeztek október 4-én szombaton Szolnok belvárosában. Az esemény fényét a rangos fellépők (Szimfonik Harsona, Caramel és az R-GO) mellett egy egyedülálló társadalmi segítségnyújtó akció, a Soproni Jóleső Segítség program bejelentése is emelte: a rendkívül sikeres pénzgyűjtő szakasz lezárultával a mai napon elindulhat a szakmai program.

A sörfesztiválon adta át a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. azt a mintegy 101 millió forintot az Ökumenikus Segélyszervezetnek, ami segítségével a szervezet álláskeresők ezreinek adhat a jövőben ingyenes segítséget a sikeres álláskereséshez, a jó önéletrajz megírásának tudományától a motivációs technikákon át a konkrét munkahelyek felkutatásáig.

„Felelős vállalatként és a patinás Soproni márka birtokosaként fontosnak érezzük, hogy ne csak az örömben és a sikerben osztozzunk Magyarországgal, hanem részt vállaljunk az ország előtt álló kihívások megoldásában is. A versenyképesség növeléséhez, a társadalom egészségesebb működéséhez pedig minél magasabb foglalkoztatottságra van szükség. Ezért döntöttünk úgy, hogy olyan, stabil szakmai alapokon álló szervezet munkáját segítjük egy közös program finanszírozásával, amely az álláskeresők munkához juttatását tűzte zászlajára” – mondta el Joris Huijsmans. Hozzátette: „a munkanélküliség olyan probléma, amely bárkit érinthet: idősebbet és fiatalt, városit és kistelepülésen élőt, férfit és nőt, szakmunkást és egyetemet végzett embert egyaránt.”

„A Soproni Jóleső Segítség program rekordmértékű anyagi támogatást jelent szervezetünk munkaerőpiaci programjához, melyet 2009 óta működtetünk a szegénység elleni küzdelem jegyében. A rendkívüli támogatásnak köszönhetően ez a már sokat bizonyított program most hatalmas lendületet kap és újabb helyszíneken még több álláskereső számára adhatja vissza a reményt, és nyújthat hatékony segítséget a sikeres elhelyezkedéshez.” – hangsúlyozta Lehel László.

A sajtótájékoztatón Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet Jószolgálati Nagykövete elmondta: „Az álláskeresőkben – legyen az illető akár fiatal vagy idősebb – egy idő után a sikertelen próbálkozások miatt nagyon sok gátlás alakul ki, amelyeken egyedül nem képesek úrrá lenni. A Soproni Jóleső Segítség program azért egyedülálló mert ezeket a gátlásokat segít feloldani, és ezáltal a vágyott sikert elérni.”

A HEINEKEN Hungária által adományozott 100 millió forintos támogatásból az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett Ygen Humánerőforrás Központok munkatársai ősztől az ország 10 különböző pontján egész napos rendhagyó állásbörzéket szerveznek, ahol nem a munkaadók, hanem az álláskeresők lesznek a fókuszban. Minden kilátogató ingyenes álláskeresői „kiképzést” kaphat az előadásokon elsajátítható alapoktól egészen a tapasztalt szakemberekkel történő személyes konzultációkig. Az ország négy városában pedig irodát működtetnek, ahol egész évben várják a munkakeresőket.

Akik nem tudnak személyesen eljutni egyik állásbörzére vagy irodába sem, azok számára Álláskereső Kékszám indul: a 06-40-201-110 telefonszámú vonal végén nagy tapasztalattal rendelkező szakemberektől kaphatnak azonnali és ingyenes tanácsokat az álláskeresők.A program keretén belül álláskereső kisokos is letölthető sok hasznos információval a www.ygenkozpont.hu weboldalról, ahol minden további információt megtalálhatnak az érdeklődök.

A Soproni Jóleső Segítség programnak köszönhetően a Segélyszervezet szakemberei a tanácsadópontokon évente 5-600, a forródróton keresztül pedig 3000-3500 álláskeresőnek tudnak átfogó segítséget nyújtani, míg az Álláskereső roadshow alkalmain 10 helyszínen mintegy 5000 ember tud részt venni, tréningen, egyéni tanácsadásban és előadáson.

Kapcsolódó cikkeink