A hazai vállalatok gépjármű-vásárlási tervei 2016-ban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 07. 11:05

A 2015-ös év fellendülést hozott a hazai személy- és haszongépjármű piacon, igaz, a bázis nem volt túl magas. Az új személygépkocsik vásárlóinak közel 80%-a szakértői becslés szerint vállalkozás volt, a lakosság inkább a használt szegmensből szemezgetett, ahol szintén rekordot döntő forgalom volt. Elvben minden adott ahhoz, hogy 2016-ban is jól alakuljon az új és a használt személygépkocsik, haszonjárművek piaca.

Az egyes finanszírozási módok átlagos aránya a 2016-ra tervezett személy- és haszongépjármű vásárlásoknál (százalék)

gepjarmuvasarlas
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2015 decemberében felmérte a vállalkozások 2016-os vásárlási szándékait, a válaszoló cégek száma1100 volt. Ezeknek egyaránt csaknem egyharmada tervezi idén személygépkocsi illetve valamilyen haszongépjármű vásárlását.A gépjárművek beszerzésekor a saját forrás súlya 50% lesz, ugyanakkor igen nagy arányban akarnak a cégek lízinget is igénybe venni (a beszerzési érték 40%-a erejéig), míg hitelből csak a költségek 10%-át fedeznék. Ennek oka valószínűleg az, hogy a lízing az NHP egyik kedvezményezett területe, így igen kedvező finanszírozási feltételeket tudnak a lízingcégek nyújtani a vállalkozások számára.

Az egyes finanszírozási módok átlagos aránya a 2016-ra tervezett személy- és haszongépjármű vásárlásoknál (százalék)  is növekedésre lesz képes.

Kapcsolódó cikkeink