A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből
Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár és az Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten.

Magyarország 2018 óta teljes jogú tagja a szervezetnek
A megbeszélésen a résztvevők pozitívan értékelték az EUROFISH szerepét az információcserében, a halgazdálkodási adatgyűjtésben, az ágazat helyzetének elemzésében, valamint az ágazati promócióban. Egyetértettek abban, hogy a szervezetnek számos olyan szolgáltatása és kezdeményezése van, amelyekből a magyar halgazdálkodási ágazat is profitálhat, mint például a nemzetközi kiállításokon való megjelenés támogatása, a szakmai tanácskozások és tanulmányutak megszervezése, illetve a szakmai anyagok és iránymutatások kiadása. Előzetes megállapodás született többek között egy, a tógazdasági akvakultúra pozitív hatásait és fejlesztési lehetőségeit bemutató kiadvány közös előkészítéséről, valamint több tematikus szakmai workshop előkészítésének megkezdéséről a hazai halgazdálkodási ágazat számára fontos témákban.
Az EUROFISH Nemzetközi Szervezet a FAO EASTFISH projektjéből fejlődött ki azzal a céllal, hogy szolgáltatásaival segítse az EU-tagjelölt országokat az EU halászati követelményrendszerének átvételében. Később a szervezet mandátuma további feladatokkal is bővült, így jelenleg az EUROFISH főként az információterjesztés, a tagországok gazdasági szereplőinek promóciója és ágazati projektek támogatása terén nyújt szolgáltatásokat a tagországoknak. Jelenleg 13 tagja van, amelyek között szerepelnek az európai kontinens akvakultúrájában leginkább meghatározó országok is (Norvégia, Spanyolország, Törökország). Magyarország 2018 óta teljes jogú tagja a szervezetnek.
AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkeink
Új lendületet kap a MAHOP Plusz megvalósítása
Az Agrárminisztérium a MAHOP Plusz-3.1.1-24-2024-00001 azonosítószámú, „A MAHOP Plusz megvalósítását…
Tovább olvasom >Megújult keretek között a hazai halgazdálkodási adatgyűjtés
Sikeresen zárult az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság,…
Tovább olvasom >Sikeresen lezárult a halgazdálkodási adatgyűjtést fejlesztő MAHOP PLUSZ projekt
2025. január 31-én sikeresen lezárult az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >