A haltermelők az idei karácsonyi szezonra sem terveznek áremelést
A haltermelők az idei karácsonyi szezonra sem terveznek áremelést, amennyiben a kereskedelmi láncok is a tavalyi árréseket alkalmazzák, a családok a tavalyi árszinten juthatnak majd hozzá az ünnepi halhoz – közölte szerdán az Agroinform.hu.

Az egy főre jutó halfogyasztás nemzetközi összehasonlításban továbbra is igen alacsony (Fotó: Pixabay)
A közleményben idézik Németh Istvánt, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnökét, aki szerint az élőponty ára kilogrammonként 1800-2200 forint között alakul a szeletelt ponty 3500-4000 forintba kerül majd. Az afrikai harcsa filéjéért 4000 forint körüli összeget kérnek majd a kereskedők, míg a filézett szürke harcsa kilójának ára 8000-9000 forint között alakulhat az idei szezonban. Az egy főre jutó halfogyasztás nemzetközi összehasonlításban továbbra is igen alacsony, 6,5-7 kilogramm, szemben az Európai Unió évi 22 kilogrammos átlagával.
A termelők helyzetét az is nehezíti, hogy a visszafogott hazai fogyasztásnak is több mint harmada az év legvégére koncentrálódik
Magyarországon több mint 25 ezer hektárnyi vízterületen működnek tógazdaságok. A hazai haltermelők helyzetét idén elsősorban a nyár második felében tomboló aszály rontotta, ami elsősorban a vízutánpótlási problémákban, a vízminőség romlásában öltött testet. A magas vízhőmérséklet a minőségromáson kívül felgyorsította a halak anyagcseréjét is, ami többlettakarmányt igényelt, miközben a testtömeg-gyarapodás elmaradt az átlagtól.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változnak a rizstermesztés szabályai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: közeledik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetési határideje
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
