A halfogyasztás növelését célozza a halgazdálkodási operatív program
Rövidesen elkészül a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program, amellyel megvalósítható a következő években az ágazat előtt álló legfontosabb feladat: az éves szinten mintegy 5 kilogrammos hazai fejenkénti halfogyasztás megduplázása – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
A programot az Európai Bizottsághoz kell benyújtani, és a jóváhagyását követően a jövő évtől a 2020-ig tartó költségvetési ciklusban 15 milliárd forintnyi támogatást jelent a halászati ágazat számára – ismertette Viski József. Ez a keret 3 milliárd forinttal nagyobb, mint az előző időszakban volt – tette hozzá.
A helyettes államtitkár rámutatott: az EU irányelvei szerint az akvakultúra nagyarányú fejlesztése a cél a tengerparti és a tengerekkel nem rendelkező tagországokban egyaránt.
A hazai halfogyasztás növelését elsősorban népegészségügyi szempontok indokolják – szögezte le a szakpolitikus. Az öt kilogrammnyi egy főre jutó mennyiséggel ugyanis Magyarország az utolsók között áll az unió tagországai sorában, más országokban évente 4-5-ször ennyi halat fogyasztanak – mondta.
Viski József közölte: a program szerint a hal gyakoribb beiktatásához a napi étrendbe szükség van a feldolgozott, konyhakész haltermékek arányának emelésére. A tógazdaságokból évente lehalászott 20 000-21 000 tonnányi mennyiségnek jelenleg alig néhány százaléka kerül feldolgozva a piacra. Holott a halfasírtra, halkolbászra, gyorsan elkészíthető haltermékekre nagy lenne a kereslet. Ezért a következő években a halfeldolgozásra berendezkedő gazdaságok jó eséllyel pályázhatnak majd a forrásokra – jelezte a helyettes államtitkár.
Ugyancsak kiemelt szerephez jut a programban a halászati technológiák korszerűsítése. Jelenleg ugyanis az elavult rendszerek következtében a lehalászás az őszi hónapokban időszerű, emiatt nyáron gyakorlatilag hiányzik a hazai hal a piacról. A más országokban bevált ketreces haltartás nagyobb arányú elterjesztésével állandósulhatna a kínálat, emelkedhetne a fogyasztás.
Célszerű növelni a halfajták kínálatát is: a halgazdaságokban lehalászott mennyiség 80 százaléka jelenleg ponty. A harcsa, a csuka, a süllő és a pisztráng azonban jobban eladható, ezek a ragadozó halak exportképesek is – hangsúlyozta a szakpolitikus.
A hazai halfogyasztás növelése érdekében a tervek között szerepel, hogy a közétkeztetésben bővüljön a hazai halételek kínálata – ez naponta hozzávetőleg 2 millió felnőtt és félmillió gyerek egészségesebb táplálkozását jelentené. Azonban az iskolai menzákon, üzemi konyhákban a friss hal folyamatos biztosítása jogszabályi módosításokat, a gyakorlathoz igazítást igényel – jegyezte meg a helyettes államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A tógazdasági haltermelés volumene 7 százalékkal csökkent
A magyarországi tógazdasági haltermelés volumene 2023-ban 19 673 tonna volt,…
Tovább olvasom >Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a…
Tovább olvasom >Tovább erősödhetnek a mezőgazdasági együttműködéseink Ugandával
Egy mezőgazdasági együttműködési megállapodás megkötése tovább erősítheti hazánk agrárkapcsolatait Ugandával…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >