A hajózásban a hiszti rossz tanácsadó, vallja az egykori MAHART vezér, hajózási szakember, Szalma Botond.

Szerző: Glázer Szilvia Dátum: 2024. 03. 26. 08:18

Szalma Botond, a PlimSoll Zrt elnöke volt a FutureTalks podcast vendége volt, aki elmondta, hogy mindkét nagyapja a MAHART-nál dolgozott, a testvére és a rokonai közül mindenki tengerész volt. A hajózáshoz való vonzódás tehát adott volt az életében. Később a MAHART-nál végig járta a ranglétrát, és ma is logisztikával foglalkozik. Úgy véli, hogy a világon van jövője a hajózásnak, viszont Magyarországon már kevésbé. Fontos lenne itthon is a hajós képzés beindítása, a teherhajózás fejlesztése, a folyókat karban kellene tartani, sőt a vízlépcsőket is meg kellene építeni, például Bős-Nagymarosnál. A folyókat az ivóvíz ellátásunk, a mezőgazdaság és a horgászok, sportolók miatt is rendbe kellene tenni a szakember szerint

A környezetvédők sokszor anarchistaként viselkednek, nem értik a logisztika és a hajózás működését. Érdemes lenne szakemberekre bízni ezeket a döntéseket. A Szuezi-csatorna miatt is elindult a közelmúltban egy hiszti – állítja a szakember: „Megállt egy jó nagy hajó a csatornában, ami valóban probléma, különösen annak, akinek a konténerei vannak a hajón. De az nem igaz, hogy itt a világvége, mintha megállt volna a Föld forgása. Egymilliárd dollárt kértek az arabok az eset miatt. Holott a valóságban nem történt semmi visszavonhatatlan, hiszti és a pánik ellenére volt, aki került és volt, aki késett, de az összes várakozó hajó átkelt a csatornán.” A logisztika egy olyan iparág, ahol pontosan meg kell nézni, hogy mi történik az adott logisztikai lánccal. Jelen esetben az a szállító, aki a hajóival Afrikát kerültette, az plusz költségekkel szembesült, holott csak lassítani kellett volna a hajókat Gibraltártól Szuezig. Ez a csatorna probléma leginkább a mediterrán régiónak fájt, ahol a kikötők kikerülnek a nemzetközi forgásból.

Mindemellett Szalma Botond úgy látja, hogy a hajózásnak van jövője világviszonylatban. 50 év múlva sokkal könnyebben fogunk energiát előállítani, a komputerizáció is sokat segít, és a környezetvédelmi szempontok is beépülnek a logisztikába egyre inkább. Ha kíváncsi arra, hogy hol tart ma a világon a hajózás? Mit tesznek a környezetvédelemért a legnagyobb hajóstársaságok és milyen az uniós hajózási logisztikai stratégia, akkor hallgassa meg legújabb podcastunkat! Iratkozzon fel a Trade Magazin youtube csatornájára: FELIRATKOZÁS

 

Kapcsolódó cikkeink