A Gyulaj Zrt. vendégházáé az Év turistaháza díj 2020-ban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 06. 03. 10:35

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. annafürdői vendégháza kapta a 2020-as Év turistaháza díjat, amelyet  a Tolna megyei Lengyel-Annafürdőn adtak át.

 

Forrás: Gyulajzrt.hu

Petényi Mirkó, az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója az átadáson elmondta, a díjért egy szakmai zsűri által több tucat turistaház közül kiválasztott tíz szálláshely versengett. Az annafürdői ház a környező természet szépsége miatt is kaphatta a legtöbb szavazatot – tette hozzá.

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy 2010-től tudatos fejlesztés zajlik az állami erdőgazdálkodási cégcsoportban, alig egy évtized alatt 50 új szálláshely, erdei iskola épült, és több mint százat felújítottak. A 21 állami erdőgazdaság 1,1 millió hektárnyi erdőt kezel; a járvány előtt a becsült látogatói létszám évi 40-50 millió körül volt, ez a szám a járvány alatt tovább nőtt.

A tulajdonosi jogokat gyakorló Agrárminisztérium az erdőgazdaságok felé úgy határozza meg az elvárásokat, hogy a gazdálkodási eredményüket vissza tudják forgatni a turisztikai fejlesztésekre – tette hozzá.

Potápi Árpád János, a térség fideszes országgyűlési képviselője többek között azt mondta, az annafürdői turistaház és ökoház feladata, hogy természetszeretetre és környezettudatosságra nevelje a gyerekeket.

Ez alkalomból átadták a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Szentkuti kunyhó-ökoház szálláshellyé fejlesztését is. Gőbölös Péter vezérigazgató az MTI-nek elmondta: az eddig bemutatóhelyként működött épületet a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program 11,7 millió forintos támogatásával alakították át.

A zöld technológiával működő épület napelemmel, napkollektorral, szélerőgéppel, nádgyökérzónás szennyvíztisztítóval és komposzt wc-vel van felszerelve.

A cégvezető tájékoztatása szerint a mintegy 200 hektáros annafürdői parkerdőt és vendégházat 2010-től fejlesztették, kilátót, pavilonokat, játszóteret, turistautakat alakítottak ki. A zrt. évente 40-50 millió forintot fordít a turisztikai létesítmények, turistautak építésére, fenntartására. A 15 férőhelyes annafürdői turistaházban és a mellette lévő, 43 fős erdei iskolában évente 4000 vendégéjszakát töltenek el, a parkerdőt évente mintegy húszezren látogatják.

A fejlesztési központ 2020-ban első alkalommal írta ki az év turistaháza pályázatot, amelynek díjátadóját a koronavírus-járvány miatt halasztották el. A tíz turistaház között volt a Vízfő Turistaház, a Kistolmácsi Erdei Lak, a Som-hegyi Turistaház, a Kőhegyi Czibulka János Menedékház, a Kútbereki Turistaház Matracszállás és Nomád Táborhely, az Ágasvári Turistaház, a Rudolf-tanya, az Annafürdői Vendégház, a Hubertlaki Kulcsosház, a Károly-lak Turistaház.

A központ közösségi oldalán több mint nyolcezren szavaztak, a legtöbb voksot, 1924-et az annafürdői vendégház kapta.

A létesítmény a Tolnai-hegyhát déli részén fekszik; a házat övező, természetszerű erdőgazdálkodással kezelt parkerdőben többek között horgásztó, vadaspark, tanösvények, kilátó, lombkoronaösvény, erdei pihenők, interaktív játszó és oktató eszközök várják a kirándulókat. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink