A gyógyfürdők fejlesztése újra kiemelt terület lesz

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 02. 00:06

Az Új Széchenyi Terv vitairata az egészségipart ígéretes kitörési lehetőségnek tekinti, melynek fejlesztése munkahelyeket teremt és növelheti az ország versenyképességét.

Az Új Széchenyi Terv keretében a kormány a tervek szerint legalább 1000 milliárd forintot költene el a következő három évben az uniós forrásokból, ehhez várják a magántőkét. A program hét alappillérre épül: Egészségipar, Megújuló energia, Otthonteremtés, Vállalkozásfejlesztés, Tudomány-innováció, Foglalkoztatás, Közlekedés.
"A gyógy- és termálturizmus fejlesztése már az első Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programjának is egyik legsikeresebb része volt" – olvasható az Új Széchenyi Terv vitairatában. 2002-ben nyílt meg például az ország legnagyobb aquaparkja nyílt meg Hajdúszoboszlón a program támogatásával, de hasonló beruházások történtek Sárváron és más fürdővárosokban is.
A kormány az Új Széchenyi Terv esetében is kiemelten kezeli az egészségipart, melybe a gyógyturizmus mellett beletartozik a gyógyszergyártás, a biotechnológia, a szépségipar és az ásványvízgyártás is. A program vitairata szerint ezekben az iparágakban komoly kihasználatlan exportlehetőségek vannak, valamint tovább bővíthető munkaerő-bázis jellemzi. A kormány szerint nem elhanyagolható, hogy az egészségipar fejlesztése javíthatja a lakosság egészségügyi állapotát, valamint csökkenti az ország energiafüggőségét.
Az egészségturizmussal kapcsolatban a vitairat két területet különít el: a hagyományos – főleg a termálvízre épülő – turizmust és az orvosi szolgáltatásokkal kapcsolatos gyógyturizmust. Előbbivel kapcsolatban a kormány kifejti: a hagyományos gyógyfürdőket a wellness- és élményfürdők színvonalára kell fejleszteni, az új fejlesztéseket pedig a gyógyvízre épülve kell támogatni – írja az mfor.hu.




Kapcsolódó cikkeink